D.J. Hayden elveszítheti a kezdő posztját
2015. július 09. írta: Raider Nation

D.J. Hayden elveszítheti a kezdő posztját

Eddig igen szerencsétlenül alakul D.J. Hayden pályafutása és jelenleg könnyen elképzelhető, hogy a szezon kezdetekor már nem a korábbi elsőkörös játékos lesz a Raiders elsőszámú cornerbackje. A legnagyobb problémát a sérülések jelentik de Hayden teljesítménye egészségesen is elmarad az elvárt szinttől.

A jelek szerint az új defense edzői stáb sincs elájulva Hayden teljesítményétől mert az eddigi offseason edzéseken főként csak a második csapatban kapott lehetőséget. Az első csapattal a Keith McGill, T.J. Carrie páros gyakorolt. Carrie egész szimpatikusan teljesített az újonc szezonjában és a hírek szerint McGill Hayden előtt vág majd neki az edzőtábornak.

A general manager Reggie McKenzie eddig kihúzott pár ígéretes játékost az utóbbi évek Draftjain de Hayden eddig sajnos melléfogásnak látszik pedig Ő volt a GM pályafutásának első elsőkörös pickje. Már az érkezésekor is látszott, hogy McKenzie nem a legbiztosabb pick mellett döntött mert Hayden az iskolai pályafutása utolsó évében egy komoly szívsérülést szenvedett el.

2011. november 8.-án a Houston Cougars edzésén egy átlagos gyakorlat közben ütközött a csapattársával Trevon Stewart-al. Stewart mellkason térdelte Hayden-t aki nagyon komoly szívsérülést szenvedett el. A "vena cava inferior" sérült ami a test legnagyobb gyűjtőere. Ez szállítja a vénás vért az alsó végtagokból és a törzs rekeszizom alatti részéből a jobb szívfél irányába.

Az interneten levő Hayden cikkek szerint a hasonló sérülést elszenvedő emberek 95%-a belehal egy ilyen sérülésbe. Nem a pályafutását, hanem az életét veszélyeztette a sérülés és öt hónappal a műtétet követően kiválasztották a Draft első körében ami a Draft legnagyobb szenzációját jelentette.

Egy újjáépülő csapat esetében hatalmas meglepetést okozott, hogy a biztos pick helyett inkább a bizonytalant választják az első körben. A pick több dolog miatt is meglepő volt. A korábbi sérülés miatt Hayden még a későbbi körökben is elérhető lett volna továbbá cornerback poszton még bent volt Desmond Trufant, Xavier Rhodes, Darius Slay és Johnthan Banks is.

A többi felsorolt játékos sem váltotta meg eddig a világot az előtte kihúzott Dee Milliner-t is idevéve kimondható, hogy csak Trufant hozta azt a szintet amit előzetesen elvártak tőle. Hayden eddigi kétéves pályafutása során 18 mérkőzésen lépett pályára (10 alkalommal volt kezdő) Hayden, 64 tacklet, 1 kierőszakolt fumblet és 2 interceptiont szerzett.

Csak és kizárólag a számokból kiindulva megállapítható, hogy az eddigi két évben Hayden rendelkezik a legrosszabb mutatókkal de ez nem jelent semmit sem hiszen a többiek sokkal több mérkőzésen szerepeltek. A Draftguru Mike Mayock két évvel ezelőtti elemzései szerint Hayden volt az évfolyam legjobbja de ez mit sem ér ha sérülések miatt csak a pálya széléről követheti a találkozókat. A legfontosabb az, hogy egészséges maradjon egy egész szezon során, a többi majd kiderül.

(nfl.com, Fotó: sportzone.us, sportspyder.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr667613310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása