Melyik posztokra válasszunk a Drafton
2015. április 30. írta: Raider Nation

Melyik posztokra válasszunk a Drafton

Az Oakland Raiders a tavalyi szezon közben megvált vezetőedzőjétől Dennis Allen-től és a szezont az ideiglenes vezetőedző Tony Sparano-val fejezték be. A szezon után azonban lecserélték az edzői stábot és a Sparano, offensive koordinátor Greg Olson, defensive koordinátor Jason Tarver hármasát a Jack Del Rio, Bill Musgrave, Ken Norton Jr. hármasa váltotta fel.

A general manager Reggie McKenzie a szabadügynökpiacról beerősített és csak remélhetik, hogy hatékonyabban igazolt mint ahogyan ezt egy évvel ezelőtt tette. Zsinórban második Draftján is kiemelkedően kell húznia mert egy újabb kudarc megpecsételheti a sorsát.

Az offensebe szerződtette a csoportrivális Chiefs korábbi centerét Rodney Hudson-t, a blokkoló specialista tight end Lee Smith-t, a San Francisco 49ers korábbi elkapóját Michael Crabtree és a három évvel ezelőtti Draft harmadik választottját (az eddig csalódást keltő) Trent Richardson-t.

A védelem sem maradt érkező nélkül és a tavalyitól eltérően valamivel fiatalabb védőket szerződtetett. Megszerezte az Arizona Cardinals nose tacklejét Dan Williamst-t, a New Orleans Saints middle linebackerét Curtis Lofton-t és Philadelphia Eagles safetyjét Nate Allen-t.

Legnagyobb hiányposztok: WR, CB, RB, OL, DL

Pickek száma: 7

Draft pick: Kör 1 (4), Kör 2 (35), Kör 3 (68), Kör 4 (102), Kör 5 (140), Kör 6 (179), Kör 7 (221)

A Raiders legnagyobb hiányposztját a wide receiver poszt jelenti és mivel a negyedik hely előtt nem fognak elkapót húzni így megszerezhetik az évfolyam legjobb prospectjét. Már csak az a kérdés, hogy West Virginia-s Kevin White vagy az Alabama-s Amari Cooper lesz a kiválasztott.

Crabtree megszerzése némileg enyhített az elkapósor problémáin így könnyen elképzelhető, hogy változtatnak majd az előzetesen felvázolt taktikán. A döntés persze nem csak a Raiders kezében van. Nagy szükség van defensive endre is és ha nem fogják kiválasztani az első három hely valamelyikén Leonard Williams-t akkor a Draft legjobb játékosa Oaklandben köthet ki.

McKenzie a tavalyi offseasonban szerződtette a LaMarr Woodley, Antonio Smith, Justin Tuck hármast és az első két játékos azóta már távozott is az együttestől így mindenképpen indokolható lenne Williams kihúzása is.

A harmadik leginkább erősítésre szoruló posztot a támadófalban kell keresni. Meglepetésre az offensive line nem végzett rossz munkát, viszonylag jól megvédték Derek Carr-t de a futás támogatásán mindenképpen javítaniuk kell. Ha az első két körben kihúznak egy elkapót és egy defensive endet akkor a harmadik körben mindenképpen egy jó futást támogató falembert kell választaniuk.

A Raiders rosterén csak három cornerback szerepel, a korábbi elsőkörös D.J. Hayden és a második profi szezonját kezdő T.J. Carrie, KeithMcGill személyében. A general manager egyik korábbi nyilatkozatában kijelentette, hogy nagyon elégedett a fiatal trióval de mindenképpen erősítésre lesz szükség a poszton. A többi hiányposzt miatt cornerback posztra csak a harmadik napon várható érkező.

A szakértők véleménye szerint a csapat ötödik legnagyobb hiányposztja a running back poszt. Ezzel nehéz lenne vitába szállni ugyanis a tavalyi szezonban az utolsó helyen végeztek a futott yardok tekintetében. Az offseasonban megváltak a korábbi elsőkörös Darren McFadden-től és visszavonult Maurice Jones-Drew. Helyükre Richardson és a Washington Redskins korábbi futója Roy Helu érkezett de mivel összesen nyolc RB szerepel a rosteren így csak a késői körökben lehet futó érkezésére számítani.

Mock draft:

Brian Baldinger: Kevin White, WR, West Virginia

Bucky Brooks: Amari Cooper, WR, Alabama

Charley Casserly: Amari Cooper, WR, Alabama

Charles Davis: Amari Cooper, WR, Alabama

Daniel Jeremiah: Leonard Williams, DL, USC

Lance Zierlein: Amari Cooper, WR, Alabama

Akikkel kapcsolatba lépett a Raiders:

Privát edzésen vett részt: Vic Beasley, OLB, Clemson, 

Ellátogatott a csapathoz: Darius Davis, WR, Henderson State, Gabe Holmes, TE, Purdue, Akeem King, S, San Jose State, Breshad Perriman, WR, UCF, Marcus Peters, CB, Washington, Tray Walker, CB, Texas Southern, Shane Wynn, WR, Indiana

Megfigyelték a Pro Day-en: Edmond Robinson, OLB, Newberry, Curtis Riley, CB, Fresno State, Reggie Whatley, RB, Middle Tennessee State

Megfigyelték a Senior Bowl-on: Devin Smith, WR, Ohio State,

Forrás:

NFL Hungary

nflhu.blog.hu

(nfl.com, Fotó: raiders.com, bowl.hu, raiders.blog.hu, sfgate.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr997418284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása