Nem csak tartalék akar lenni Pryor
2012. június 02. írta: Raider Nation

Nem csak tartalék akar lenni Pryor

Az Oakland Raiders tartalék irányítója Terrelle Pryor kijelentette, hogy mindent fog tenni azért, hogy kezdő legyen. Pryor az Ohio State-re járt és a tavalyi supplemental draft-on választotta ki a Raiders. A supplemental draft-ot az áprilisi Draft után rendezik és azok a játékosok szerepelnek rajta akik lecsúsztak a Draft jelentkezési határidejéről, különböző problémák miatt. Ezt csak igény szerint rendezik meg és egy következő évi Draft jogért lehet kiválasztani valakit.

A tavalyi edzőtábort és az idény első öt mérkőzését kihagyta NCAA-ban vétett az iskolai szabályok ellen. Eddig összesen egy mérkőzésen kapott szerepet a hetedik játékhéten a Kansas City Chiefs ellen, de passzkísérlete még nem volt az NFL-ben. Nem lesz könnyű dolga, hiszen Carson Palmer-t és Matt Leinart-ot kell legyőznie, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba.

"Carson egyértelmű kezdő kaliberű játékos és Ő lesz a csapat kezdőirányítója. Mindent meg fogok tenni, hogy én legyek az elsőszámú tartalék. Ez szerepel a terveim között és ezt is akarom. Sokat dolgozok azért, hogy játszhassak. Carson mindig nagyon jól játszik és amikor megkapom a lehetőséget a bizonyításra igyekszem majd élni vele, hogy kezdő legyek." - nyilatkozta Pryor.

(nfl.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr544561629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása