Mindhárom hetedik körös választottjával aláírt a Raiders
2014. május 21. írta: Raider Nation

Mindhárom hetedik körös választottjával aláírt a Raiders

2014seventhpick.JPGA GM Reggie McKenzie tegnap bejelentette, hogy aláírtak mindhárom hetedik körben kiválasztott játékosunkkal. A cornerback TJ Carrie, a safety Jonathan Dowling és a defensive end Shelby Harris is megkapta már az első profi szerződését. Így az elsőkörös Khalil Mack-el együtt a nyolc kiválasztott játékosból már négy rendelkezik újoncszerződéssel.

Carrie-t a 219. helyen választotta ki a Raiders. Négy alatt 50 mérkőzésen lépett pályára az Ohio csapatában. 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban beválasztották az All-MAC csapatba. Végzős évében 42 tacklet és 4 interceptiont szerzett.

Harris a Draft 235. választottja volt. Három év alatt 33 mérkőzésen szerepelt az Illinois State csapatában. Pályafutása alatt 173 tacklet, 14 sacket és 1 kierőszakolt fumblet szerzett.

Dowling 247.-ként kelt el a kiválasztáson. Két szezonon keresztül játszott a Western Kentucky csapatában. 24 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 135 tacklet és 9 interceptiont szerzett.

(raiders.com, Fotó: raiders.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr66191072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása