Nagy vereség a Seahawks ellen
2013. augusztus 31. írta: Raider Nation

Nagy vereség a Seahawks ellen

Az idei utolsó előszezon mérkőzésen a Seattle Seahawks csapatához látogatott el a Raiders és nagyon simán kikapott 22-6-ra. Az összes Raiders pont az első félidőben született, a tartalék kicker Jan Medlock értékesített két mezőnygólt. Az eddig megszokottakkal ellentétben péntek hajnalban nem a passzjáték hanem a futások eredményeztek több yardot.

A mérkőzésen Terrelle Pryor volt a kezdő irányító aki nagyon jól játszott a harmadik héten, a Chicago Bears elleni mérkőzésen. Nagy esélye volt, hogy egy megismételt jó teljesítmény után a Raiders kezdő irányítója legyen a jövő heti Indianapolis Colts elleni első alapszakasz mérkőzésen. Nos nem élt a lehetőséggel, sőt az előszezon legrosszabb mérkőzését produkálta.

Pryor-nak csak 3 sikeres passza volt 8 kísérletből amivel 31 passzolt yardot és 1 interceptiont szerzett. 9.9-es irányítómutatóval zárta a találkozót ami szinte egyenlő a nullával. Az igaz, hogy három futásából 48 yardot szerzett de az szinte mindegy mert ha kezdő akar lenni akkor ne passzoljon ilyen gyatrán. Pryor mellett a két újonc irányító Tyler Wilson és Matthew McGloin is pályára lépett. Wilson 8/12 65 yard-al, McGloin 5/7 41 yard-al zárt.

A Seahawks ellen a futójáték ment jobban a Raidersnek. 109 passzolt yarddal szemben 126 futott yardot szereztek. A 126 futott yard már elfogadható lenne de akkor közel 300 passzolt yard álljon a statisztikai lapon, mert összességében ez így nagyon elszomorító.

Az offseason legjobb embere véleményem szerint a Jacksonville Jaguarstól érkezett Rashad Jennings. Tegnap hajnalban 6 futásból 53 yardot szerzett és az egész offseasonban 31 futókísérletéből 137 yardot ért el. Ez egy elfogadható 4.4 yardot jelent kísérletenként amire ugyan több NFL csapatnál is legyintenének de sajnos a Raidersnél idén ez egy kimagasló eredmény. Csak remélni tudom, hogy Darren McFadden ennél jobb átlagot produkál majd az alapszakaszban.

A mérkőzés pozitívuma, hogy a támadófalban élete első mérkőzésén pályára léphetett Menelik Watson. A második körben kiválasztott játékos left tackle poszton kapott szerepet és valószínűleg neki kell pótolnia az egész szezonra kiesett Jared Veldheer-t.

A támadóegységhez hasonlóan a védelem sem volt a helyzet magaslatán. Reggie Smith 8, Kaelin Burnett és Brandian Ross 6 és David Baas 4 tacklet szerzett. Továbbá 1-1 sacket szerzett a defensive tackle Christo Bilukidi és a defensive end Lamarr Houston.

Statisztikák:

RAIDERS SEAHAWKS
Összes yard 235 343
Futott yard 126 53
Passzolt yard 109 290
First down 11 20
Labdabirtoklás 24:23 35:37
Eredmény 6 22

Összefoglalva a helyzet a szokásos, ennél sokkal jobb játék kell az alapszakaszban. Ha ilyen lesz az egész alapszakasz akkor sajnos ki kell mondani, hogy a Jacksonville Jaguars-al leszünk versenyben az 1/1-es Draft pickért.

(nfl.com, Fotó: davisenterprise.com, theolympian.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr195486424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása