A Ravens-Raiders mérkőzésről
2018. november 25. írta: Raider Nation

A Ravens-Raiders mérkőzésről

A két alakulat az elmúlt években mindig sokpontos, szoros meccseket hozott a nézők nagy örömére. Ez most ez megborulni látszik, már ami a szorosságot illeti. QB Lamar Jackson második meccse jön kezdőként, és a múlt héten látottak alapján ismét van okunk azt feltételezni, hogy jól fogunk szórakozni.

Az eddigi mérkőzéseink többsége ugyanis igencsak unalmasnak bizonyult, már ami a támadókat illeti. Rossz play hívások, kiszámítható játékok, inkonzisztens teljesítmény a báró úrtól. Nem hiszem, hogy bármely futni szerető rookie QB kívánhatna jobb matchupokat, az első két kezdő meccsére, mint Lamar.

Ugyanis sem a Bengals, sem a Raiders nem jeleskedik valami jól a futás elleni védekezésben (előbbi 32; utóbbi 31. ebben a szegmensben ligaszinten). Ennek köszönhetően ismét futásorientált támadójáték várható a hollóktól, bízunk benne, hogy a múlt heti sikerességet át tudjuk menteni, a 12. játékhétre is!

WR Martavis Bryant tudtommal nem tudja vállalni a játékot, és WR Jordy Nelson pályára lépése is kérdéses. Tehát QB Derek Carr célpontlistája lényegesen lecsökkent a hétvégére. Carr-t egyébként egy potens irányítónak gondolom, annak ellenére, hogy idén elég sokszor szórja el a lasztikat, de TE Jared Cook és WR Seth Roberts kivételével nem nagyon akad jól használható elkapója/tight endje.

Pedig a Raiders egyetlen esélye bizony az lesz, ha kihasználják a Ravens secondary gyengélkedését. Ehhez viszont ontani kéne a passzjátékokat, ami a fentebb ismertetett tényezők miatt nehézkes lehet. A front 7 igen jól összeállt futás ellen a mi oldalunkon, tehát nem hiszem, hogy a RB Doug Martin vezette futó alakulat erőltetése sok pontot eredményezne az oaklandi bagázs számára.

Fontos lehet még mindkét csapat számára a pass rush, Ravens oldalon több sérült is van a támadófalban, a Raidersnél pedig hajlamosak a Carr védelméért felelős pufik szép kis betli teljesítményekre, ha nő a nyomás. Egy szó, mint száz, sima Ravens győzelmet várok, nagy szükség is lenne még egy diadalra, a wild cardért folytatott harcban. Megkísérlem a konkrét eredménytippet is: 31-10.

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr7914392084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása