Derek Carr alig tudott 5 yardon túlra passzolni
2018. október 16. írta: Raider Nation

Derek Carr alig tudott 5 yardon túlra passzolni

Derek Carr pályafutása egyik legrosszabb teljesítményével mutatkozott be Európában. A csapattársak sem könnyítették meg a helyzetét ugyanis a Seahawks védőinek hat alkalommal sikerült földre vinni a Raiders kezdőirányítóját de ettől függetlenül borzasztó gyengén játszott.

A hat sack mellett egy fumblet is összehozott és végül kisebb vállsérüléssel távozott Londonból. Átlagosan 4.6 yardot szerzett passzonként, 31 passzkísérletből csak 142 passzolt yardot szerzett. A pass chartján elnézve azonban már nem lepődünk meg az alacsony átlagon.

A passzok nagy százaléka a scrimmage linera mentek. 12-szer a kezdővonal mögé passzolt míg a passzok többsége sem lépték át az 5 yardot. Csak két passza volt sikeres amely 5 yardosnál hosszabb volt. 10 yard fölött pedig csak kétszer próbálkozott és mindkétszer sikertelenül.

Az egy dolog, hogy katasztrofális volt a támadófal de ez az ultra konzervatív hozzáállás nem hosszútávon hanem mérkőzés szinten is borzasztóan kevés lesz. Mindenképpen újra kell gondolni a támadójátékot mert ezekkel a pár yardos passzokkal a jövő évi 1/1-es választáson kívül mást nem tudunk elérni.

raiderswire.usatoday.com, Fotó: raiderswire.usatoday.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr2014305439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása