Elküldtük Sean Smith-t
2018. március 12. írta: Raider Nation

Elküldtük Sean Smith-t

Bekövetkezett az amire számítani lehetett, ma bejelentették, hogy elküldték Sean Smith-t. A cornerback két éve érkezett a csapathoz amikor négyéves, 40 millió dolláros szerződést kötött a csapattal. A tavalyi szezonja és jogi ügye miatt azonban biztosra lehetett venni a távozását.

Smith 8.5 millió dollár helyet foglal el az idei, 9 millió dollárt pedig a jövő évi fizetési sapkából. Mindkét összeg egyetlen cent halott összeg nélkül felszabadítható így halott összeg nélkül sikerült megszabadulni a problémás játékosunktól.

A védő nagyon gyenge szezonon van túl, a Pro Football Focus posztjának 76. játékosaként rangsorolta a tavalyi teljesítménye alapján. Emellett júliusban megverte a húga exbarátját amiből bírósági ügy lett. A hírek szerint holnap bűnösnek fogja vallani magát amiért 1 év letöltendő és 3 év felfüggesztett börtönbüntetéssel számolhat.

A cornerback sor évek óta erősítésre szorul és a Jon Gruden vezette stábnak mindenképpen szüksége lesz valakire (illetve több valakire) a backfielden. Jelenleg a tavalyi elsőkörös Gareon Conley (akiből sokat eddig nem láttunk) és a Dexter McDonald, Antonio Hamilton, Darius Hillary trió bevethető a poszton.

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr1613734518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása