Túl nagy falatnak bizonyult a Patriots
2017. november 20. írta: Raider Nation

Túl nagy falatnak bizonyult a Patriots

A Raiders tegnap este visszatért Mexikóvárosba ahol idén a New England Patriots csapatával kellett megmérkőzni. Tavaly ugyanitt sikerült legyőzni a Houston Texans-t csak hát az idei ellenfelünk egy picit erősebb játékerőt képvisel és sajnos érvényesült is a jelenlegi papírforma.

A győzelem persze egy dolog, bár pont a legfontosabb, de nem várt különbséget hozott az összecsapás. Igazából a vereségnél is nagyobb csalódást okoz a mutatott játék. Tulajdonképpen egyik egység sem működött és még azt is sikerült elrontani amit már megcsináltak a srácok.

Az első negyedben csak és kizárólag a Patriots tudott pontot szerezni aminek köszönhetően 30-0-s hátránnyal kezdődött a negyedik játékrész. Egyetlen driveot sikerült pontokra váltani Amari Cooper TD elkapásának köszönhetően amit sikerült megfejelni egy sikeres 2 pontos játékkal.

10 mérkőzés után teljesen egyértelmű, hogy mindenben hátraléptünk. Az offense a tavalyihoz képest rettentő gyenge. Derek Carr formája visszaesett de ebben nagy szerepe van az új offensive koordinátornak is. Sajnos még mindig a rövid yardos játékokat erőltetik.

Az elkapók sem partnerek, Cooper nagyon gyenge szezont fut, Michael Crabtree még csak-csak ott van. A szezon offense pozitívumát a Packerstől érkező Jared Cook jelenti. A tight end az idei szezonban a legtöbb elkapott yardot szerezte a csapatban.

A futójátékkal most most nem volt probléma de ezzel nem mentünk sokra. A támadóegységek statisztikáit elnézve igazából csak 76 yardnál kevesebbet szereztünk. A pontokkal van probléma ugyanis a Pats-el ellentétben a szerzett yardjainkat nem sikerül pontokra váltani.

Ha azt mondtam, hogy az offense nem a tavalyi akkor a védelemről azonban kijelenthető, hogy ez pont olyanrossz mint a tavalyi egység. Sőt talán még rosszabb lett. A secondary nagyon gyenge, mindenképpen meg kell majd erősíteni a cornerback sorunkat és a safetykre is ráférne némi erősítés. Az idei Draft első két körében pont erre a két posztra húztunk de nem váltak be az idei erősítések. Ja és a defense még mindig nem szerzett interceptiont.

A pass rush minőségét igazából nem ismerjük mert nehéz szabályosan földre vinni az irányítót ha az már megszabadult a labdától. A pálya közepét folyamatosan üresen hagyjuk vagy az elváltásoknak köszönhetően adódik egy hosszú célpont. Khalil Mack hiába küzd a támadófallal ha már rég átdobták felette a játékszert.

Ahogyan korábban is nincs más hátra mint előre. A hétvégén a zsinórban 6 mérkőzést elvesztő Denver Broncos-t fogadjuk hazai pályán.

Egy jó védelem érkezik a városba de a támadósoruk szenved ami miatt kirúgták az offensive koordinátorukat és pont Bill Musgrave a tavalyi Raiders OC-t nevezték ki a helyére. Ezt az egységet már illő lenne megállítani a védelemnek.

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr3113330623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása