Győzelem a vasárnap esti mérkőzésen
2017. november 07. írta: Raider Nation

Győzelem a vasárnap esti mérkőzésen

Vasárnap este megmérkőztünk az ugyancsak gödörben levő Miami Dolphins csapatával és szerencsére sikerült megszerezni az idei negyedik győzelmünket. Azért szerencsére mert a végeredmény mellett sok mindennek nem örülhettünk ugyanis ez a játék messze elmaradt a tavaly látott teljesítménytől.

A mérkőzés legnagyobb pozitívumát Jared Cook játéka jelentette. A tight end 8 elkapással és 126 elkapott yarddal zárta a találkozót. Mellette még pozitívnak mondható, hogy Marshawn Lynch két futott TD-t szerzett és a bűvös 4 yardos átlag felett zárt.

Derek Carr még mindig nem emlékeztet a tavalyi önmagára, a legtöbb alkalommal rövid passzokkal dolgozik. Értékelhetően csak egyszer "engedte el magát" amikor is Johnny Holton 44 yardos elkapott TD-t szerzett. Holton amúgy igen jó statisztikával rendelkezik mert az idei szezonban csak 2 elkapása volt, mindkettő touchdownt ért és 108 elkapott yardot szerzett.

Az idei támadójáték a futás tekintetében sokban hasonlít a tavalyihoz ugyanis semmit sem sikerült javítani rajta. A passzjáték viszont hatalmasat visszalépett. El kellene dobni az egész idei playbookot és átkutatni Bill Musgrave tavalyi irodáját annak reményében hátha találnak egy példányt a tavalyi playbookból.

A labda másik oldalán sem túl vidám a helyzet ugyanis megismétlik a tavalyi gyenge teljesítményt. Idén Khalil Mack sincs kirobbanó formában és nélküle szenved a pass rush. Csak 1 alkalommal sikerült sackelni Jay Cutler-t.

Emellett a linebacker sor csak rohangál össze vissza és nem figyelnek a pálya közepére. Mérkőzésről mérkőzésre igen sok yardot gyűjtünk be a pálya közepén ami persze nem nehéz mert folyamatosan üresen álló elkapóknak passzolhatnak az ellenfelek irányítói.

A secondaryre is ráfér az alapos ráncfelvarrás. Mivel a Dolphins ellen sem sikerült interceptiont szerezni így idén még mindig 0 levegőben szerzett labdával áll az egység. Amúgy az interception nélküli 8 mérkőzés is negatív NFL rekordnak számított.

Ahogyan én láttam a találkozót csak a mérkőzés végeredmény miatt örülhettünk. Most bye week következik majd a csapat elutazik Mexikóba, hogy összecsapjon a címvédő New England Patriots csapatával. Tavaly valószínűleg hatalmas mérkőzést játszottunk volna de idén ....? Hát majd meglátjuk.

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr5513200245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása