Nick Roach-tól és Usama Young-tól is megvált a Raiders
2015. március 07. írta: Raider Nation

Nick Roach-tól és Usama Young-tól is megvált a Raiders

A Raiders  tegnap bejelentette, hogy megvált linebackerétől Nick Roach-tól és safetyjétől Usama Young-tól. Mindkét játékos két éven keresztül volt a Raiders játékosa és azért kellett távozniuk mert megbuktak a fizikai felmérőn.

Roach két évvel ezelőtt a csapat kezdő linebackerének számított, kezdőként pályára lépett az összes alapszakasz mérkőzésen, 112 tacklet, 5.5 sacket, 4 kierőszakolt fumblet és 1 interceptiont szerzett. A jó 2013-as szezon után azonban egészségügyi problémák miatt kihagyta az egész tavalyi szezont.

A középső linebacker tavaly augusztus 22.-én, a Green Bay Packers elleni előszezon mérkőzésen agyrázkódást szenvedett. A Raiders még hónapokig reménykedett Roach visszatérésében de egyensúlyzavarokkal és látásproblémákkal küzdött majd októberben végül sérültlistára került.

A listával véget ért Roach tavalyi szezonja és az agyrázkódás miatt erősen kérdésessé vált a további pályafutása. Jelen pillanatban úgy néz ki a helyzet, hogy a védőnek be kell fejeznie a pályafutását. Roach 96 mérkőzésen lépett pályára a Chicago Bears és a Raiders játékosaként, 346 tacklet, 9 sacket, 9 kierőszakolt fumblet és 1 interceptiont szerzett az NFL-ben.

Young hat mérkőzésen lépett pályára a tavalyi szezonban de Roach-hoz hasonlóan a strong safety is sérültlistára került októberben. Két Raiders-es szezonja alatt 18 mérkőzésen lépett pályára, 49 tacklet, 3.5 sacket és 1 interceptiont szerzett.

Roach még kétéves szerződéssel rendelkezett, elküldésével 2.39 millió dollár összeg maradt a következő két évi fizetési sapkában de 5.1 millió dollár felszabadult. Young most lépett szerződésének utolsó évében és az 1.1 millió dolláros fizetési sapkában elfoglalt helyét halott összeg nélkül fel lehetett szabadítani.

(nfl.com, Fotó: silverandblackpride.com, csnbayarea.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr517248415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása