Meglepetés győzelem a 49ers ellen
2014. december 10. írta: Raider Nation

Meglepetés győzelem a 49ers ellen

Vasárnap este a Raiders hazai pályán fogadta a San Francisco 49ers csapatát és meglepetésre hazai győzelem született a találkozón. Ez most más találkozó volt a Kansas City Chiefs elleni eddigi egyetlen győzelmünk ugyanis minden csapategység nagyon jól teljesített.

A védelem és a támadóegység egyaránt kitett magáért egy jóval esélyesebb, a playoffért küzdő csapat ellen. A győzelmet felértékeli, hogy a 49ers biztosan nem vette félvállról a mérkőzést ugyanis a vereségükkel nagy valószínűség szerint le fognak maradni az idei rájátszásról.

Derek Carr vasárnap este bebizonyította, hogy valóban lehet rá építeni. 28 passzkísérletéből 22 sikeres volt, 254 passzolt yardot, 3 touchdownt szerzett és egyetlen alkalommal sem adta el a labdát. Az esetek nagy százalékában jól mozgott a zsebben, ugyan pár alkalommal tarthatta volna tovább is a labdát de meccsről meccsre érettebbnek tűnik.

A futójátékunk továbbra is borzasztónak mondható és most még Latavius Murray sem tudott kiemelkedően teljesíteni. Nem túl jónak mondható 3,3 yardot átlagolt futásonként de még így is Ő a legeredményesebb running backünk. Ebben persze benne van a támadófal és a playhívás is de nagy valószínűség szerint az elfogadható teljesítménye miatt a szezon után távoznia kell majd a Darren McFadden - Maurice Jones-Drew párosnak.

Az elkapók teljesítménye értelemszerűen az irányító teljesítményétől függ de most Ők is "dicséretet" érdemelnek. A másodéves tight end Mychal Rivera pályafutása legjobb mérkőzését játszotta, 109 elkapott yardot és 1 touchdownt szerzett vasárnap este.

Az elkapásoknál feltűnt egy régi már-már elfelejtett kedvenc Marcel Reece is. A fullback nem a futásokkal hanem az elkapásokkal hívta fel magára a figyelmet. A szezon elejétől hiányoltam, hogy nagyon kevés lehetőséget kap de vasárnap este végre több alkalommal is célba vették.

Maga a támadójáték nem tudta volna megnyerni a mérkőzést, a győzelemhez szükség volt egy jól teljesítő védelemre is. A 49ers futójátékát megölték és folyamatosan nyomás alatt tartották Colin Kaepernick-et. Khail Mack és Antonio Smith két alkalommal sackelte az ellenfél irányítóját és a nagy öreg Charles Woodson szerzett egy interceptiont is.

Ja és persze ott volt a feledhetetlen pufi TD és a "Coliseum Leap" is!

Több first downt és összyardot szereztünk. Teljes mértékben megérdemelt volt a győzelem.

Ha lehet ilyet mondani hátránya is van annak, hogy megszereztük a második győzelmünket ugyanis elmozdultunk az 1/1-es posztról. Három hete még irreálisnak tűnt de ez nem nagy probléma mert nem akarunk irányítót húzni és a Draft eleje még bőven tele lesz ígéretes játékosokkal.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com, bostonherald.com, sf.funcheap.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr826970477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása