Elküldtük Kevin Burnett-et
2014. július 25. írta: Raider Nation

Elküldtük Kevin Burnett-et

Az Oakland Raiders tegnap bejelentette, hogy elküldte a veterán linebacker Kevin Burnett-et. A csapat hivatalos közleménye szerint a 10. profi szezonját kezdő védőnek amiatt kellett távoznia mert elbukta az edzőtábor előtti fizikai felmérőt. A hírek szerint a felmérő sikertelenségében komoly szerepet játszott az offseasonban elszenvedett bokasérülése.

Távozása nagy veszteséget jelent a Raiders számára mert a vezetőedző Dennis Allen komoly szerepet szánt a tavalyi szezonban mind a 16 alapszakasz mérkőzésen pályára lépő linebackernek. Távozásával Sio Moore lépett elő a poszt elsőszámú játékosává és minden jel szerint a másodéves játékos fog kezdeni a New York Jets elleni első alapszakasz mérkőzésen.

Burnett a tavalyi offseasonban érkezett a Raidershez a Miami Dolphins csapatától. Kétéves szerződést kapott és elküldésével 3.5 millió dollárnyi hely szabadult fel de 642.500 dollár halott összeg is marad a fizetési sapkában. A tavalyi alapszakaszban az összes mérkőzésen kezdőként lépett pályára, 105 tacklet, 2.5 sacket, 1 interceptiont és 3 kierőszakolt fumblet szerzett.

(nfl.com, Fotó: sbnation.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr966542857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása