A hosszabbításról tárgyalunk Veldheer-el
2013. december 05. írta: Raider Nation

A hosszabbításról tárgyalunk Veldheer-el

Sérülését követően a múlt heti hálaadásnapi mérkőzésen visszatért az Oakland Raiders bal tackleje Jared Veldheer és az összes támadósnapnél pályán is volt a Dallas Cowboys elleni találkozón. A csapat legjobb támadófalemberének újonc szerződése lejár a szezon végén és a Raiders már most tárgyalásba kezdett, hogy ne veszítsük el legjobb támadójátékosukat.

Veldheer tricepsze részlegesen elszakadt augusztusban és emiatt ki kellett hagynia a szezon első 11 mérkőzését. A Cowboys ellen jól szerepelt, egyetlen sacket sem engedett és az oldaláról csak egyszer siettették Matt McGloin-t.

"Már tárgyalásban vannak. Nem aggódom emiatt. A szezon befejezése és a hátralevő négy mérkőzésen való játék miatt aggódom. Hiszem, hogy kezelni tudom ezt és olyan jól játszhatok amennyire csak tudok, a jó dolgok majd ezután jönnek. Nagyon remélem és nagyon elégedett lennék vele ha továbbra is Oaklandben játszhatnék." - nyilatkozta Veldheer a KGMZ-FM rádiónak.

A Raiders a 2010-es Draft harmadik körében választotta ki a tacklet és négyéves 2.685 millió dolláros szerződést kötöttek vele. Egészséges kétségkívül a legjobb teljesítményt nyújtja az egyik legfontosabb pozícióban így egy komoly szerződésre számíthat. Szerencséje is van hiszen jövőre rengeteg "halott pénz" szabadul fel a fizetési sapkából így bőven bőven van mit rááldozni.

(nfl.com, Fotó: rantsports.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr275676392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása