Matt Flynn a Raidersnél folytatja
2013. április 01. írta: Raider Nation

Matt Flynn a Raidersnél folytatja

Ma bejelentették, hogy a Seattle Seahawks eltradelte a tartalékirányító Matt Flynn-t az Oakland Raiders csapatával. Flynn ára két következő évekbeli Draft pick volt. A Seahawks megkapja a Raiders egy késői körös választását a 2014-es Drafton és egy kondícionális 2015-ös választást.

Flynn megszerzése nem annyira meglepő, hiszen a Raiders tavaly kinevezett general managerével, Reggie McKenzie-vel éveken keresztül együtt dolgoztak a Green Bay Packers-nél. Érkezésének másik fő oka, hogy Flynn csak fele annyi helyet foglal el a következő évi fizetési sapkából mint Palmer. Jelenlegi szerződésének értelmében Flynn 11.5 millió dollárt fog keresni a következő két évben. A Raiders átdolgozza majd az irányító szerződését, de arról egyelőre nincs hír, hogy csökkentenék-e a fizetését.

Flynn érkezése egyet jelent Carson Palmer távozásával. Hetek óta hallani lehetett, hogy az irányító Oakland-i jövője csak egy hajszálon függ és az utóbbi napokban az Arizona Cardinals egyre élénkebben érdeklődött a 2003-as Draft 1/1-es játékosa iránt. A legfrissebb hírek szerint a Raiders jelenleg is tárgyalásban van a Cardinals vezetőivel, hogy egy a Flynn-éhez hasonló tradeet dolgozzanak ki Palmer-re.

A 2008-as Draft hetedik körében választotta ki Flynn-t a Green Bay Packers. Pályafutása során 37 NFL mérkőzésen lépett pályára, de csak két alkalommal volt tagja a kezdőcsapatnak (mindkét alkalommal a Packers játékosa volt). Tavaly csatlakozott a Seattle Seahawks-hoz, de az edzőtáborban elvesztette az újonc Russell Wilson-nal folytatott versenyfutást és csak három mérkőzésen lépett pályára.

Forrás:

Nfl Hungary

nflhu.blog.hu

(nfl.com, Fotó:  sbnation.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr665187686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása