Hosszabbítottunk Khalif Barnes-al
2013. március 21. írta: Raider Nation

Hosszabbítottunk Khalif Barnes-al

Az Oakland Raiders tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy hosszabbított az offensive lineman Khalif Barnes-al. Barnes az első azon 17 lejáró szerződésű játékosunknak akivel hosszabbított a csapat. Természetesen az összes szabadügynökkel már is lehet hosszabbítani, hiszen többen már elfogadták valamelyik másik csapat szerződését.

Barnes az utóbbi négy évben volt a Raiders játékosa. 47 mérkőzésen lépett pályára és 30 alkalommal volt tagja a kezdőcsapatnak. Az utóbbi két évben 25 mérkőzésen volt kezdő a jobb tackle poszton. A maradék hét mérkőzésen ágyéksérülése miatt viszont nem léphetett pályára a tavalyi szezon korai szakaszában.

Barnes-t eredetileg a Jacksonville Jaguars választotta ki a 2005-ös Draft második körében. 2009-ben szabadügynökként csatlakozott a Raidershez és azóta minden offseasonban aláírja a már-már megszokott egyéves szerződéshosszabbítását.

(nfl.com, Fotó: exposay.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr55157212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása