Palmer szerint nincs hely Chad Johnson számára
2012. augusztus 23. írta: Raider Nation

Palmer szerint nincs hely Chad Johnson számára

Carson Palmer hét éven keresztül játszott együtt Chad Johnson-al a Cincinnati Bengals csapatánál és a liga egyik legjobb irányító-elkapó párosát alkották ezen idő alatt. Johnson viszont hihetetlen mélyrepülésbe kezdett az utóbbi két évben. Csatlakozott a New England Patriotshoz ahol kiegészítő játékos lett. Idén a Dolphins ment, de már onnan is elküldték mert megverte az egy hónapja elvett feleségét. Várhatóan nem sok csapat fog érdeklődni utána és Palmer nyilatkozata után szinte biztos, hogy a Raiders-t is kihúzhatja a listáról.

A Raidersnek igen ígéretes és fiatal elkapó sora van, de az eddigi előszezon mérkőzések igencsak balszerencsésen sikerültek. Jacoby Ford lába megsérült. Denarius Moore térdín sérüléséből lábadozik és Darrius Heyward-Bey pedig vállsérülést szenvedett a múlt heti Arizona Cardinals elleni mérkőzésen, de már újra edzésbe állt. Viszont Palmer a sok sérülés ellenére sem gondolja úgy, hogy Johnson-nak helye lenne a csapatnál.

"Nagyszerűen játszottunk együtt Chad-el. Nem volt vele semmi problémám. Nagy igazolás lenne bármelyik csapat számára, de nekünk remek fiatal sorunk van akik most kerülnek majd előtérbe. Denarius bármelyik nap visszatérhet. Jacoby sérülése sem annyira súlyos. Így egyik játékosról sem mondunk le. Túl jó és fiatal játékosok ehhez." - nyilatkozta Palmer.

(nfl.com, Fotó: US Presswire és globalsportsfraternity.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr694728371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása