Edzőtábor - Az 1. nap
2012. július 31. írta: Raider Nation

Edzőtábor - Az 1. nap

Tegnap a Raiders elvégezte az edzőtábor első első napját a Napa Valleybeli edzőközpontjában. Reggel bejelentették, hogy a csapat új szponzori szerződést kötött a Verizon 4G LTG-vel. Az edzőtábor szponzor nem egyedi eset, hiszen több csapat is hasonló megállapodást kötött. Például a Seattle Seahawkst a Bing, az Arizona Cardinalst pedig a Hyundai támogatja. Az első napon teljes felszerelésben edzettek. A játékosok nagyon élvezték a felkészülést és hogy visszatérhettek a futballhoz.

„Úgy gondolom nagyon jó első napunk volt. Még mindig sok tennivalónk van, hogy jobbak legyünk de az első nap jól sikerült.” – nyilatkozta a vezetőedző Dennis Allen.

A center Stefen Wisniewski és a strong safety Mike Mitchell sérülését követően most lépett először pályára.

„Nagyon jó érzés volt. Eddig csak kívülről figyeltem és azt nem szerettem. Már hét hónap eltelt mióta utoljára futballoztam. Nagyon jó érzés, nagyon jó érzés, hogy visszatértem.” – nyilatkozta Stefen Wisniewski.

Mitchell még nála is izgatottabban nyilatkozott.

„Ez áldás volt. Nagyon izgatott vagyok, ez nagyon hálás dolog. Nagyon jó érzés. Nagyon jó érzés, hogy versenyezhetek a csapattársaimmal. Hihetetlen volt. Szuper izgatott vagyok.” – nyilatkozta Mitchell.

Úgy látszik, hogy ez az energia átjárta az összes Raiders játékost.

„Nagyon erőteljes nap volt. Mi mind nagyon izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk és izgatottak vagyunk a következő szezonnal kapcsolatban is, hogy mit tartogat a számunkra. Nagyszerű csapat vagyunk.” – nyilatkozta az újonc linebacker Nathan Stupar.

A negyedik profi szezonját megkezdő wide receiver, Darrius Heyward-Bey is elégedett volt az edzés első napjával.

„Nagyon erőteljes volt mindenki. A védelem szárnyalt. A támadósor is nagyon határozott volt. Pár dolog még hiányzott itt-ott, de ez csak az első nap volt.” - nyilatkozta Heyward-Bey.

Jacoby Ford elkapó szerint is nagyon eredményes volt az első nap.

„Úgy gondolom mindkét oldal nagy hangsúlyt helyezett a játékra. Egyértelműen jó tempót akarunk. Egyszerűen csak szárnyalni akarunk az edzőtáborban mert ez sokat fog segíteni ha eljön az első mérkőzés. Ez csak könnyebbé teheti számunkra a dolgokat.” – nyilatkozta Ford.

Tegnap reggel megkezdődött a négyhetes megmérettetés a játékosok számára, hogy megszerezzék helyüket a csapat 53-as keretében.

Mitchell állítása szerint nagyon komolyan veszi a dolgokat.

„Itt van a két jóbarátom Huff és Ty, még mindig jó vagyunk. Nekem még sokat kell bizonyítanom. Új vezetés van, új edzőkkel akik még nem láttak engem az idei évben. A mai napon úgy játszottam mintha mérkőzés lenne. Nem ütöttem vagy szereltem senkit, de az intenzitásom és minden más olyan volt. Így válhatok jobbá és a nagyja még előttem áll.” mondta Mitchell.

Jacoby Ford még hozzátette:

„Egyértelműen hosszú nap volt. De azért jöttünk, hogy felkészüljünk, hogy futball közegben legyünk. Ezért élünk így izgatott vagyok, hogy kimehessek a pályára és elkezdődjön az új éra.

(raiders.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr244688644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása