Szabadügynökök
2012. március 05. írta: Raider Nation

Szabadügynökök

Az Oakland Raiders legtöbb kérédst adó lejáró szerződésű játékosa Michael Bush. A running back kitűnő szezont tudhat maga mögött. 9 mérkőzésen volt csak kezdő de így is 977 yardig és 7 futott touchdownig jutott. A statisztikái magáért beszélnek azonban a szakértők felemásan ítélik meg a jövőjét. Egyesek még a franchise taget sem tartják elképzelhetetlennek, de minden egy másik játékostól függ. És az nem más mint a csapat másik futója Darren McFadden. Azonban többségében egyetértenek, hogy meg kell tartani a Raidernek Busht.

Akit mindenféleképpen meg kell tartani az a strong safety Tyvon Branch. Branch az alapszakaszban 109 tacklet mutatott be. Továbbá egy alkalommal sackelte az ellenfél irányítóját és egy interceptionje is volt. Csak az Raiders csapatában szerepelt az NFL-ben. Újonc évét leszámítva mindháromévében több mint 100 tackleje volt és végig kezdő játékosnak számított Oaklandben. Időközben Branch megkapta a franchise taget, így jövőre biztosan a csapat játékosa lesz.

Jason Campbell helyzete viszont elég érdekes. Két éve érkezett a Raidershez a Washington Redskins csapatától. Érkezésétől fogva megkapta a bizalmat és kezdő irányítónak számított. Azonban az idei szezonban megsérült és érkezett Carson Palmer a helyére. Palmer összeségében nem vallot szégyent új csapatában. Játékát csak az a két rendkívül fontos draft pick minősíti le amiért szerződtetni tudták. De egyértelműen jobb irányító mint Campbell. Így ha nem akar a padon ülni távoznia kell Jason Campbellnek.

A teljes lista megtekintéséhez kattints a továbbra.

QB Kyle Boller

QB Jason Campbell

FB Marcel Reece

RB Michael Bush

RB Rock Cartwright

WR T.J. Houshmandzadeh

WR Chaz Schilens

OT Khalif Barnes

OT Stephon Heyer

DT Desmond Bryant

OC Samson Satele

DE Mason Brodine

DE Quentin Groves

DE Jarvis Moss

DE Trevor Scott

LB Darryl Blackstock

CB Lito Sheppard

CB Bryan McCann

S Jerome Boyd

S Tyvon Branch

S Matt Giordano

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr164291207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása