Fosztogatóként folytatja Vontaze Burfict
2019. március 20. írta: Raider Nation

Fosztogatóként folytatja Vontaze Burfict

Mindössze egy napot töltött csapat nélkül Vontaze Burfict. A Cincinnati Bengals hétfőn elküldte linebackerét aki még aznap Oaklandbe utazott és tegnap este alá is írták a védő szerződését. Burfict egyéves szerződést kötött a csapattal és a keresete az összes ösztönző teljesítése esetén elérheti az 5 millió dollárt.

A védő most csatlakozott korábbi defensive koordinátorához Paul Guenther-hez aki 2014 és 2017 között ugyanezt a posztot töltötte be a Bengals-nál. Remélhetőleg hasonló teljesítményt fog nyújtani mint amikor a Guenther által dirigált egységben játszott.

Burfict esetében igazából sohasem a képességeivel voltak problémák hanem inkább a jellemével. A 2012-es Drafton alapból egy első-második körös ígéretnek számított de a füvezéses balhéja miatt egyetlen csapat sem választotta ki. Ez azért mindmáig érthetetlen a számomra ugyanis egy minimum hetedik körös picket bőven megért volna bárki számára.

Ha végre elkerülik a sérülések akkor egy egész jó kis üzletet sikerült nyélbe ütni. A sérülések mellett azért tiszta fejjel is kell gondolkodnia. Az üzlet után sok oldalon felhozták a 2016-os esetet amikor igen piszkos módon kiütötte Antonio Brown-t. Erre idén biztosan nem fog sor kerülni mivel mindketten Fosztogatók lesznek de nagy jó lenne hanyagolni a hasonló eseteket.

profootballtalk.nbcsports.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr7314705556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.