A 49ers a harmadik számú irányítójával is agyonverte a Raiders-t
2018. november 02. írta: Raider Nation

A 49ers a harmadik számú irányítójával is agyonverte a Raiders-t

A hajnali San Francsico 49ers elleni mérkőzésnek egyetlen pozitívuma van, ennél már tényleg nincs lejjebb, csak javulás következhet. A Raiders 34-3-as vereséget szenvedett Santa Clara-ban és a találkozó végleg bebizonyította, hogy az idei csapat még annál is gyengébb mint amilyennek eddig gondoltuk.

Mindkét csapat egyetlen győzelemmel rendelkezett az idei szezonban így a 49ers most szépen ellépett tőlünk. Az biztos, hogy Top helyen fogunk választani a jövő évi Drafton de jelenleg igen reálisnak tűnik az 1/1-es pick megszerzése. Persze ezt Jon Gruden majd eltradeli, hogy a csapatnak több elsőkörös pickje legyen a jövőben.

A hajnali találkozón a védelem bebizonyította, hogy teljes mértékben alkalmatlanok a játékra. Most mindenki nagyon elégedett Nick Mullens játékával de a Raiders védők nem nehezítették meg a bemutatkozását. Nem volt rajta nyomás és amikor passzolni akart akkor mindig üresen hagytak neki egy elkapót, hogy megkönnyítsék a dolgát.

A safetyk elváltása miatt Pierre Garcon teljesen üresen sétálhatott be az endzone-ba

 

Egyedül Tahir Whitehead-nek és Johnathan Hankins-nek volt pár jó megmozdulása de ezt a teljesítményt fájdalmas volt végignézni. A felvételek alapján már Gruden is kikészült a látottaktól és Paul Guenther védőkoordinátort kérdőre vonta a legborzasztóbb játék után.

Ilyen fokú töketlenséget ritkán látni az NFL-ben

 

Derek Carr szinte minden bevethető célpontját megtalálta legalább egyszer de ezzel nem ment sokra. 171 yardot passzolt de az idei szezonban látottaknak megfelelően ezen átadások többsége maximum 5 yardos volt. Még mindig túlságosan korán megválik a labdától és nem próbálkozik hosszú átadásokkal. A futójáték végülis működött de a támadófal katasztrófa volt.

Mivel Raiders oldalról nincs mit kiemelni ezért nézzük meg George Kittle egykezes, 71 yarddal végződő elkapását

 

Jövő hét vasárnap a Coliseum-ban fogadjuk a csoportrivális Los Angeles Chargers csapatát. Korábban az ötödik játékhéten a két csapat már megmérkőzött egymással és örülhetünk ha az utolsó két mérkőzés után ugyanúgy csak 26-10-re kapnánk ki.

nfl.com, Fotó: twitter.com, videó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr3814340135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása