Kolton Miller térdsérüléssel bajlódik
2018. október 11. írta: Raider Nation

Kolton Miller térdsérüléssel bajlódik

Nem elég, hogy a Raiders vasárnap este simán kikapott a Los Angeles Chargers vendégeként de a mérkőzésen megsérült Kolton Miller is. Az offensive tacklet (hatalmas meglepetést okozva) az idei Draft első körében választotta ki a csapat és a támadófalat sújtó sérülések miatt rosszabbkor is nem is sérülhetett volna meg.

A beszámolók szerint megrándult az oldalszalag a térdében ami alapesetben több hetes kihagyást szokott jelenteni. Donald Penn már sérütlistára került és Kelechi Osemele is sérüléssel bajlódik így nagy szükség lenne az újonc játékára.

Persze nem úgy ahogyan vasárnap játszott. Miller az eddigi leggyengébb teljesítményével rukkolt elő a Chargers ellen. A bal oldalról három sacket szereztek a védők és 8 alkalommal tudták nyomás alá helyezni Carr-t. A fal másik oldala sem volt túl acélos, a Penn-t helyettesítő ugyancsak újonc Brandon Parker oldaláról négy alkalommal tudtak nyomást helyezni Carr-ra.

Mindent egybevéve Miller eddig közepesen teljesített de nagy szükség lenne rá vasárnap. A Seattle Seahawks pass rusherei és főként Frank Clark ellen kell megvédeni Carr-t. A Seahawks defensive endje eddig 3 sacket szerzett. Miller-el vagy nélküle nehéz mérkőzésre számíthat majd a támadófal.

raiderswire.usatoday.com, Fotó: raiderswire.usatoday.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr4614294925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.