Elküldtük a tartalékirányítókat, a második körös védőt és az idén szerződtetett elkapót
2018. szeptember 02. írta: Raider Nation

Elküldtük a tartalékirányítókat, a második körös védőt és az idén szerződtetett elkapót

Khalil Mack eltradelése csak a tegnapi nap felvezetése volt mert tegnap este 10 órára 53 fősre kellett szűkíteni a keretet. Egy leforgása alatt (Mack mellett) a csapat elküldte a két tartalékirányítóját, a korábbi második körös védőjét, az idén szerződtetett elkapóját és szerzett egy tartalékirányítót Derek Carr mögé.

A tegnap esti tűzijáték a tartalék safety elcserélésével kezdődött. Késő délután bejelentették, hogy a tavalyi Draft hetedik körében kiválasztott Shalom Luani-t elcseréltük a Seattle Seahawks-al. Ellenértékként egy jövő évi hetedik körös Draft pick érkezett.

Már korábban kiderült, hogy az új edzői stáb nem számol Mario Edwards Jr.-al és trade partnert kerestek a defensive end/tacklere. Edwards most lépett volna újonc szerződésének utolsó évébe. Három éves Oakland-i pályafutása alatt 71 tacklet, 5.5 sacket, 3 kierőszakolt fumblet szerzett és 2 passzt védekezett le.

Ezután lemondtak az idei Draft közben megszerzett elkapóról, Martavis Bryant-ről. A Pittsburgh Steelers korábbi elkapójáért átadtuk az idei 79. (harmadik körös) választásunkat. Az előszezonban két mérkőzésen vetették be, 7 elkapása és 43 elkapott yardja volt. A megszerzését se értettem és most az elküldése is érthetetlen a számomra. Így kell kidobni egy harmadik körös választást az ablakon.

Jon Gruden a múlt héten elmondta, nem biztos benne, hogy a csapat tartalékirányítója jelenleg a csapat rosterén szerepel. Tegnap pedig tett azért, hogy megmutassa nem a levegőbe beszélt és mindkettejüket elküldték. E.J. Manuel másfél, Connor Cook két és fél év után távozik. Utóbbi a 2016-os Draft negyedik körös választottja volt.

Arról azonban gondoskodtak, hogy Carr ne maradjon egyedül QB poszton és a Buffalo Bills-től megszerezték A.J. McCarron-t. Az irányító sokáig Andy Dalton cseréje volt Cincinnatiben és az idei offseasonban csatlakozott a Bills-hez reménykedve, hogy végre eljött az Ő ideje kezdőként.

Egy jövő évi ötödik körös picket adtunk ért és véleményem szerint ez minőségi üzlet volt mert Carr kiesése esetén egy használható irányítót tudunk pályára küldeni. Kezdő azonban itt sem lesz mert remélhetőleg Carr végig fogja bírni az idei szezont.

A Gruden féle keretalkotásban egy kis fejetlenséget vélek felfedezni ugyanis Manuel, Cook, Edwards stb... esetére mondhatják, hogy a korábbi hibákat javítják de Ryan Schwitzer és Martavis Bryant megszerzésében már benne volt.

Mellette ott van Reggie McKenzie aki szerintem a 2014-es Draftjából és Jack Del Rio-ból él a mai napig. Az utóbbi évek Draftjai finoman szólva sem sikerültek jól és a piacon is elég sok hibát csináltak (és Khalil Macket meg se említem). Kíváncsi vagyok az idei játékra és arra, hogy egy gyenge szezon után milyen vezetői változtatások következnek majd.

Eltradelve: S Shalom Luani --> Seahawks, 2019 hetedik körös választás

Tradelve: QB AJ McCarron <-- Bills, 2019 ötödik körös választás

Waived: WR Marcell Ateman, TE Marcus Baugh, WR Saeed Blacknall, TE Pharaoh Brown, WR Martavis Bryant, RB James Butler, TE Paul Butler, LB Jason Cabinda, CB Jarell Carter, QB Connor Cook, LB James Cowser, CB Antwuan Davis, DE Mario Edwards Jr., DT Connor Flagel, CB Antonio Hamilton, G Cameron Hunt, G/T Denver Kirkland, S Dallin Leavitt, S Quincy Mauger, CB Raysean Pringle, G Jordan Simmons, DL Shakir Soto, LB Azeem Victor, T Jylan Ware, WR Isaac Whitney, DT Gabe Wright, FB Ryan Yurachek; CB Dexter McDonald

Elküldve: OL Oday Aboushi, C James Stone, CB Shareece Wright, QB EJ Manuel

Tartalék/sérültlista: K Eddy Piñeiro, RB Chris Warren III

Tartalék PUP listán: DT Eddie Vanderdoes

Fotó: nbcsports.com, si.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr5314218061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása