Jon Gruden nem biztos benne, hogy a tartalékirányító jelenleg is rosteren szerepel
2018. augusztus 26. írta: Raider Nation

Jon Gruden nem biztos benne, hogy a tartalékirányító jelenleg is rosteren szerepel

Oaklandben jelenleg csak annyi biztos, hogy Derek Carr a kezdőirányító. Azt azonban, hogy ki lesz Carr elsőszámú tartaléka azt még Jon Gruden vezetőedző sem tudja. Ráadásul az edző a nyilatkozatában elmondta, hogy még abban sem biztos, hogy a tartalék jelenleg a Raiders játékosa lenne.

Ezzel tulajdonképpen "finoman" leszólta az E.J. Manuel, Connor Cook párosát. A két tartalék elég sok lehetőséget kapott az előszezonban de nehéz eldönteni, hogy melyikük lenne a jobb választás. Igazából nagy versenyben vannak, hogy ki tudja jobban alulmúlni a másikat.

Connor Cook tűnt a tartalékposzt fő várományosának így egy kicsit több lehetőséget kapott. Három mérkőzésen összesen 46 passzkísérlete volt de csak 23 volt sikeres. 1 touchdownt passzolt, 1 interception dobott és 1 elvesztett fumble is a nevéhez fűződik.

A korábbi elsőkörös E.J. Manuel 34 átadásából 22 volt sikeres (ez azért jobb mutató). 1 touchdown mellett legalább nem dobott interceptiont de 4 fumblet összehozott amelyből 3-at elvesztettek. Csak a számok alapján nehéz dönteni az irányítók között.

Ha Gruden valóban a váltáson gondolkodik akkor a szabadügynökpiacon keresgélhet vagy megpróbálkozhatnak egy tartalékirányító tradelésével. A piacról például Derek Anderson, Mark Sanchez vagy Matt Moore lehet a célpont. De visszahozhatja az idén egyszer már elküldött Christian Hackenberg-et is. De megadhatja Colin Kaepernick számára a második lehetőséget. Trade esetén pedig Teddy Bridgewater vagy Jacoby Brissett kerülhet szóba de Ők feleslegesen "drágák" lennének.

nfl.com, Fotó: ca.pressfrom.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr7014204315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása