Két játékost igazolt a Raiders
2012. március 21. írta: Raider Nation

Két játékost igazolt a Raiders

A Raiders az utóbbi napok, hetek szerződés csökkentései és játékos elengedéseket követően végre a szabadügynök piacon is tevékenykedett. Szerződtették az offensive lineman Mike Brisiel-t és a cornerback Ron Bartell-t. A general manager Reggie McKenzie nyilatkozata szerint mindkét játékost megbízhatósága, professzionalizmusa és kiemelkedő pályán mutatott teljesítménye jellemzi.

Az offensive guard Mike Brisiel ötéves, 20 millió dolláros szerződést kötött a Raidersel. A 29 éves játékos a 2006-os Drafton szerepelt azonban egy csapat sem választotta ki. Ezt követően a Houston Texans csapata szerződtette. Egy rövid, egyéves kitérőt leszámítva, amikor a Hamburg Sea Devils csapatában játszott, végig a Texans színeiben szerepelt. Az NFL-ben eddig 50 mérkőzésen szerepelt amiből 47-szer kezdőként lépett pályára.

A defensive back (cornerback) Ron Bartell egyéves, 3 millió dolláros szerződést kötött a Raidersel. A 30 éves Bartell-t a 2005-ös Draft második körében választotta ki a St. Louis Rams. Összességében a Draft 50.-ik választása volt. Karrierje során csak a Rams mezében lépett pályára. 311 tacklet, 8 interceptiont, 2 sacket, 9 kierőszakolt fumblet és 57 passzt védett ki a karrierje során. A St. Louisban töltött évek alatt kedzőnek számított a posztján, de a tavalyi szezont szinte teljes egészében kénytelen volt kihagyni a szezonnyitón elszenvedett sérülése miatt.

(nfl.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr44330109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása