Hátrafelé mozgás esetén Ők lehetnek a fő célpontok
2018. április 23. írta: Raider Nation

Hátrafelé mozgás esetén Ők lehetnek a fő célpontok

Jelenleg 11 választással rendelkezünk a Drafton de nincs kizárva, hogy növelni fogjuk a választások számát. Jelenleg egy darab első, második, harmadik és negyedik, két ötödik, négy hatodik és egy hetedeik körös választással várjuk az idei játékosbörzét.

Egyes vélemények szerint már rögtön az első körben hátrafelé mozdulhatunk ami az előttünk álló csapatok szerint egyáltalán nem kizárható. Ha kiveszik a legígéretesebb cornerbacket, linebackert és safetyt akkor megérné pár helyet hátrafelé mozdulni amivel gyarapítani lehet a választások számát. Egy hátra trade esetén is elérhetőek lennének a következő játékosok:

DT Maurice Hurst, Michigan

A pass rush feljavítása kulcsfontosságú lenne és erre kitűnően alkalmas a korábbi Wolverine játékos. A defensive tacklet az egyik legjobb belső pass rushernek tartják az idei fiatalok között. Hurns tehetsége megkérdőjelezhetetlen és remek iskolai pályafutáson van túl de sajnos egészséügyi problémák merültek fel nála. A Scouting Combineról hazaküldték mert szívproblémákat fedeztek fel nála. A Raiders vezetőit is érdekelte a védő, múlt hétfőn a csapat egyik létesítményében járt.

OT Mike McGlinchey, Notre Dame

A csapatnak szüksége van egy minőségi jobb oldali offensive tacklere és persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy Donald Penn már 34 éves és 2019 után már biztosan nem fog a csapat rendelkezésére állni. McGlinchey az idei Draft egyik legjobb offensive tacklejének számít és a megszerzésével mindkét problémára megoldást jelentene. Ráadásul az elemzések szerint az első kör közepén vagy végén fog elkelni így bőven megszerezhető lenne egy hátra trade esetén is.

DT De’Ron Payne, Alabama

A képességei alapján nem annyira ígéretes mint Hurst de kitűnően szerepel a futások megállításában és a szakértők véleménye szerint megfelelő edző mellett a pass rushban is rengeteget fejlődtek. Ebben már a tavalyi szezonban is mutatott előrelépést. Hihetetlenül erős játékos és meglepően atletikus. Azonnali segítséget jelentene a futójáték megállításában. Bárhova is kerül azonnal bevethető lesz és valószínűleg sokáig a kezdőcsapat tagja fog maradni.

EDGE Harold Landry, Boston College

Landry előzetesen az első kör végére várható de az sincs kizárva, hogy átcsúszik a második napra. A defensive end Khalil Mack mellett meghatározó edge rusherré válhat. A képességei alapján minden adott ehhez és futójáték megállításában is nagy szerepet játszhat a védőfal széléről indulva. Nem csak sackelni tud hanem több alkalommal turnoverrel végződött a szerelése. Hátránya, hogy a szakértők szerint fejlődnie kell technikailag és az sem ártana ha erősebb lenne nem csak gyors.

CB Josh Jackson, Iowa

Denzel Ward után Jackson az évfolyam második legígéretesebb cornerbackje. Jól védekezett a nagy játékokban és a rá dobott játékok 25.7%-ba beleavatkozott, köszönhetően a hosszú karjainak. Hátránya, hogy nem rendelkezik hosszú"statisztikai múlttal" mert csak 14 mérkőzésen volt kezdő ezért páran csak egyéves csodának tartják. Az első kör végére vagy a második kör elejére várják.

Mellettük még a következő játékosok jöhetnek szóba egy trade esetén:

CB Jaire Alexander (Louisville)

LB Rashaan Evans (Alabama)

OT Kolton Miller (UCLA)

Edge Marcus Davenport (UT-San Antonio)

CB Mike Hughes (Central Florida)

nbcpsorts.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr9913858050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása