Reggie McKenzie lehet az első aki draftolja a saját fiát
2018. április 21. írta: Raider Nation

Reggie McKenzie lehet az első aki draftolja a saját fiát

A Raiders general manageri székében ülő Reggie McKenziel számára adott a lehetőség, hogy Draft történelmet írjon. A GM fia Kahlil Mckenzie is indul az idei Drafton és Reggie lehet az első aki kiválasztja a saját fiát.

Az ifjabbik Mckenzie 5 csillagos ígéret volt a középiskola után de nem tudta befutni azt az egyetemi pályafutást amit előzetesen jósoltak neki. Nem Ő az első aki önhibáján kívül, a sérüléseknek köszönhetően a vártnál gyengébb teljesítményt hoz.

2015-ben a Tennessee Volunteers játékosaként 13 mérkőzésen lépett pályára, 14 tacklet és 1 sacket szerzett. Második szezonjában már kezdő volt és a játékával bizonyította, hogy miért is 5 csillagos ígéret. Az első 5 mérkőzésén, 152 snap után a Pro Football Focus a 2. legjobb középső védőfalemberként rangsorolta.

Az erős kezdés után azonban elszakadt elszakadt a mellizma és hat mérkőzés után véget ért a szezonja. Sérüléséből visszatérve a tavalyi szezonban már visszafogottabban teljesített. 35 tacklet (3.5 yardveszteséggel) és 2 sacket szerzett.

Sok elemző úgy gondolta, hogy vissza fog térni egy újabb szezonra de McKenzie végül jelentkezett az idei Draftra. A sérülése és a tavalyi gyengébb éve miatt csak 6., 7. körös ígéretnek számít a defensive tackle így nagyon sok kell majd várnia a Drafton.

A szakértők véleménye szerint a Colts, a Redskins, a Chargers, a Titans és a Raiders csapatát tartják ideáli választásnak. Nekünk az idei szezonban 4 hatodik (ebből 3 kompenzációs pick) és 1 hetedik körös pickünk van. Egy hatodikat simán megérhet.

Mindent egybevetve nem lenne gond ha kiválasztanák a fiatal McKenzie-t mert a Draft végéről T.J.Carrie-t leszámítva nem érkezett kezdő játékos az utolsó években. A korábbi 5 csillag nem volt véletlen, lehet hogy az NFL-ben be tudná váltani mindezt.

nfl.com, Fotó: thespun.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr2913853076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása