Hosszabbítottunk Justin Ellis-el
2018. március 10. írta: Raider Nation

Hosszabbítottunk Justin Ellis-el

Justin Ellis nem lép ki a szabadügynökpiacra. Tegnap bejelentették, hogy hároméves, 15 millió dolláros szerződést kötött a Raiders-el. A szerződés 6 millió dollár garantált keresetet tartalmaz.

Ellis-t a 2014-es Draft negyedik körében választottuk ki és ugyan nem tartozik az elit játékosok közé de ebből a védőfalból azért bőven kiemelkedik.

Az első három szezonjában főként csereként számítottak a szolgálataira de tavaly már kezdő volt. Pályára lépett az összes alapszakasz mérkőzésen és 14 találkozón a kezdőcsapat tagja volt.

A statisztikai száma közel sem kiemelkedőek de nose tackleként nagyon jól szerepelt a futás elleni védelemben. Bőven átlagon felül teljesített így nagyon jó üzletet kötöttünk ezzel az alacsony összegű szerződéssel.

Ellis a remekül sikerült 2014-es Draft újabb játékosa aki még pár évig biztosan a Raiders játékosa lesz. Khalil Mack, Derek Carr és Gabe Jackson volt az első három körbéli választottunk abban az évben.

profootballrumors.com, Fotó: raiders.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr4113728886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása