Borzasztó gyenge támadójátékkal kaptunk ki a Chiefs-től
2017. december 11. írta: Raider Nation

Borzasztó gyenge támadójátékkal kaptunk ki a Chiefs-től

A Raiders-nek tegnap este Kansas Citybe kellett látogatnia, hogy az egész szezont befolyásoló mérkőzést játsszon a Chiefs-el. A találkozót sajnos 26-15-re elvesztette a csapat ami csak 1 mérkőzéses, de annál fontosabb hátrányt jelent.

A találkozó első három negyedét könnyű összefoglalni ugyanis a totális offense csőd jellemezte a játékot. Három negyeden keresztül szinte semmit sem nyújtott a támadóegység, a játékot a puntok határozták meg. A defense küzdött de kevésnek bizonyultak.

A negyedik játékrészben amikor tulajdonképpen már egy kicsit kiengedett a Chiefs sikerült két sikeres támadósorozatot vezetni. Marshawn Lynch 22 yardos futásával és Jared Cook 29 yardos TD elkapásának köszönhetően sikerült pontokat feltenni a táblára de a végkimenetel szempontjából ez tulajdonképpen lényegtelen volt.

Carr 41 passzkísérletéből csak 24 volt sikeres és kétszer is eladta a labdát. Az elsőnél megütötték a kezét a másodiknál pedig egy reménytelen mérkőzés végi támadósorozatot akartak pontokra váltani de az eladott labda az eladott labda. A megszokott rövid és oldalpasszokat erőltették főként amiről idén már bebizonyosodott, hogy haszontalan.

Futójáték tulajdonképpen nem volt mert mindösszesen 11 alkalommal futtattuk a labdát. Ebből 70 yardot szerzett a csapat ami igen jónak mondható 6,4-es átlagot jelent (még Lynch TD futását leszámítva is). A számokat elnézve ebből kellett volna több mert ez a jelenlegi támadóséma tulajdonképpen használhatatlan a levegőben.

A védelem elég sok yardot, szám szerint 408-at engedett. Az utolsó két mérkőzés javuló formája eltűnt bár ez nem csak a defense hibája. A támadóegység borzasztó erőtlen volt és a sok 3&out miatt a defensenek rengeteg időt kellett a pályán töltenie. Ilyen gyenge offense teljesítmény a védelemre is rányomja a bélyegét.

A vereség miatt 1 mérkőzéses hátrányba kerültünk és a csoporton belül is 2-3-as mérleggel állunk. Matematikailag azonban még a csoportelsőség sincs kizárva de ilyen támadójátékkal esélytelenek vagyunk. Todd Downing koordinátor elsőszámú ellenségnek számít már Oaklandben.

Tegnap azt mondtam, hogy várhatóan elküldik a mai napon. Ez eddig nem történt meg és nem tudom, hogy megoldást jelentene-e. Ez szinte 0 és rosszabb nem lehet csak ki jöjjön helyette. Két hete bedobták a Denver Broncostól elküldött Mike McCoy nevét de nem hiszem, hogy 3 forduló alatt lehetne változtatni az alapoktól kezdve. Ha elküldik ideiglenesen mindenképpen házon belülről kell pótolni.

A sorsolás sem szerencsés ugyanis a Dallas Cowboys, a Philadelphia Eagles és a Los Angeles Chargers következik. Majd kiderül mi lesz de ilyen játékkal nem sok jóra számíthatunk.

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr3313474339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása