Megvan az első hazai vereség is
2017. október 09. írta: Raider Nation

Megvan az első hazai vereség is

Két idegenbeli mérkőzés és vereség után a Raiders visszaért Oaklandbe de sajnos a hazai pálya sem segített. A Baltimore Ravens érkezett a városba és sajnos 30-17-es győzelemmel távoztak.

Ezzel pedig igen nehéz helyzetbe kerültünk. 2-3-as mérleggel állunk és 1990 óta az így kezdő csapatok 21,3% jutott csak be a playoffba. 3-2-es mérleg esetén ez az arány 49,8%.

Az esti találkozót a Ravens kezdte, nagyon gyorsan végigmeneteltek a pályán és megszerezték a mérkőzés első touchdownját. Az első Raiders labdabirtoklás fumblelal végződött amit Jimmy Smith TD-re visszahordott. Kicsit több mint 3 és fél perc játék után 14-0-ra vezetett a Ravens. Az első negyedben csak egy mezőnygóllal tudtunk válaszolni így 14-3-as Ravens vezetéssel végződött a játékrész.

A második negyedben sem sikerült közelebb zárkózni sőt még tovább nőtt a különbség. Javorius Allen 1 yardos futott TD-jére sikerült egy szép Michael Crabtree 41 yardos TD-vel válaszolni de a félidő előtt a Ravens még értékesített egy 22 yardos mezőnygólt is így 24-10-es Ravens vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.

A harmadik negyedben Marshawn Lynch megszerezte idei második futott TD-jét és mivel a Ravens nem szerzett pontot a harmadik játékrészben így egy TD-re megközelítettük Őket az utolsó játékrész előtt. A záró játékrészben azonban nem sikerült pontot szerezni míg a Ravens két újabb mezőnygólt is értékesített.

A mérkőzés sajnos azt a gyenge játékot hozta amit előzetesen is várni lehetett és az első pillanattól látszott, hogy nem sok keresnivalónk lesz a találkozón. A csalódottsághoz természetesen a 0-14-es kezdés is nagyban hozzájárult.

Sajnos a támadófal meg sem közelíti a tavalyi teljesítményét. E.J. Manuel 50% pontossággal passzolt, háromszor sackelték és többször siettették. Carr sem teljesített jól a Redskins és a Broncos elleni találkozókon amiben nagy szerepe van a támadófalnak is.

A fal nem csak a passzjáték hanem a futójáték támogatásában sem brillírozik. Tegnap este 4.5 yardot átlagoltunk futásonként ami jó adat lenne de Olawale és Manuel 2-2 futását kivéve (csak a running backeket nézve) ez az arány csak 3,8 yard. A szezon eddigi szakaszában Richard jobb számokat hozz így előbb utóbb, Lynch kárára előtérbe kell majd helyezni a fiatal futót.

A passzjátékban érthetetlen, hogy miért szenved ennyire Amari Cooper az idei szezonban. Tegnap este csak kétszer vették célba. Mindössze 1 elkapással és 8 yardal zárta a találkozót. Vagy nem rá vannak felrajzolva a playek vagy ennyire képtelen magát tisztára játszani. Bármelyik is legyen az elkapó szenvedése hatalmas veszteség az offense számára.

Az általam sokat kritizált védelem azonban kezd egyre jobban tetszeni. No még mindig gyenge az egység de legalább nem borzasztó gyenge. A gyenge védőfal megmutatkozik a futás elleni védekezésben ugyanis átlagosan 124,6 yardot engedünk az ellenfeleknek ami a liga 25. helyére elegendő.

Jövő hét vasárnap ismét hazai pályán lépünk pályára és a csoportrivális Los Angeles Chargers csapata érkezik Oaklandbe akit tegnap este a Giants legyőzésével megszerezték az idei első győzelmüket.

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr9312945629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása