Az első hazai mérkőzést is behúztuk
2017. szeptember 18. írta: Raider Nation

Az első hazai mérkőzést is behúztuk

Tegnap este lejátszottuk az idei első hazai mérkőzésünket is amelyen a New York Jets csapatát fogadtuk. A Jets finoman szólva sem képvisel nagy játékerőt és biztosan versenyben lesz az 1/1-es választásért így csak egy eredmény volt elfogadható.

Szerencsére nem is kellett csalódnunk és simán behúztuk az idei második mérkőzésünket is. Igazából az első pillanattól kezdve uraltuk a mérkőzést és magabiztos 45-20-as eredménnyel behúztuk a találkozót. 2002 óta most sikerült először két győzelemmel kezdeni a szezont.

Derek Carr hétről bizonyítja, hogy megérte azt a rekordszerződést. Az utóbbi több mint 10 év irányítói után határozottan igaz ez a kijelentés. Carr 28 átadásából 23 pontos volt, 230 passzolt yardot és 3 touchdownt szerzett.

A mérkőzésen 27 futásból 180 futott yardot szereztünk ami nagyon jónak számító 6,7 yardos átlagot jelent. A statisztikát azonban árnyalja, hogy Jalen Richard 52 és Cordarrelle Patterson 43 yardos TD-t futott ami igencsak megdobta a számokat. A két futás nélkül már csak 3,4 yardos átlag marad. Marshawn Lynch megszerezte első futott TD-jét a Raiders játékosaként de visszafogottan teljesített mert csak 45 futott yarddal zárt.

Carr jól elosztotta a labdákat mert a keret szinte összes elkapója, running backje és tight endje minimum 1 elkapással zárta a találkozót. Az elkapók közül Michael Crabtree-nek ment a legjobban, 80 yardot és 3 TD-t szerzett. Amari Cooper-t eddig igen visszafogottan használjuk, tegnap 33 yardot míg az első két találkozón csak 95 elkapott yardot szerzett.

A defense összességében jól teljesített de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jets támadóegysége finoman szólva sem a liga legjobbjai közé tartozik. A levegőben 145 yardot engedtünk de Josh McCown osztogatta a labdát. A földön azonban 25 futásból 126 yardot engedtünk amit hosszútávon csökkenteni kell.

Giorgio Tavecchio továbbra is kiválóan helyettesíti Sebastian Janikowski-t és még mindig hibátlan. Tegnap csak egy 29 yardos mezőnygólkísérletet kapott így az első két mérkőzésen 5/5 mezőnygólnál és 8/8 extra pontnál tart.

A jó kezdés megvan, már csak a jó folytatás hiányzik. A következő két mérkőzésünket idegenben játsszuk, jövő héten a Washington Redskins majd két hét múlva a csoportrivális Denver Broncos otthonába látogatunk.

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr1812875664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása