Peterson Fosztogatóként?
2017. március 08. írta: Kecske a Fosztogató

Peterson Fosztogatóként?

Az utóbbi pár napban felröppent a hír, hogy Adrian Peterson (7 Pro Bowl, 5 első csapatos All Pro) után érdeklődik a Raiders illetve a Sehawks, ha már az öreg Billnek nem kellett Bostonba és a Vikings sem tudta újraszerződtetni kedvezőbb feltételekkel.

A Hawks állítólag mégsem érdeklődik annyira, a Raiders pedig több RB után is mutat érdeklődést például a volt Kansas-es Jamaal Charlest is szívesen a csapatban tudnák több forrás szerint.

Az alapvető kérdés, hogy szükség van-e a Raiders számára egy rutinos futóra. Erre elég rövid választ adnék… IGEN! Latavius Murray nem kapott új szerződést, pedig a legjobb évét zárta 12 Touchdownnal. Azonban aki valaha látta Murrayt az tudja, hogy nem egy extra képességű futó, pláne nem egy GameChanger aki a súly lehetne a mérleg nyelvén egy-két szorosabb összecsapás alkalmával.

Nem egy rossz futó, de fizikai adottságai ellenére nem egy tipikus erőfutó, és eléggé darabos is, a jellegzetes leforgásai kontakt után mindig hoznak pár yardot, de az egészen pofás oaklandi fal mögött az utóbbi két évben 4 .0 yardos átlaggal futott. Van azaz összeg amiért szerintem maradhatott volna, de egy 12 TD-s szezon után valószínűleg ő is többet akarhatott.

Meg is kapta volna, de a két fiatal abszolút helytállt mögötte, mind Richard mind Washington játéka abszolút bíztató volt és nem jelentett a csapat számára semmilyen visszaesést ha ők voltak épp a backfielden… és az előszezonban villogó George Atkinson III-ról még nem is beszéltünk (számomra a szezon előtt nagy meglepetés volt, hogy nem érte meg a végső keretet ).

Szóval szükség van egy futóra, a két fiatal mellé lehetőleg egy tapasztaltra, de  Peterson a megfelelő személy? Anyagiakban biztos, hogy a Free Agent RB-k közül ő kérheti a legtöbbet.

A Raidersnek mondhatjuk, hogy van pénze az overthecap.com alapján jelenleg kb. 42millió $.
A friss információk alapján több szabadügynökével sem hosszabít a Raiders. Malcolm Smith, Mychal Rivera, Matt McGloin, D.J.Hayden mind kereshetnek új csapatot maguknak. Szóval pénz éppenséggel akad, de meggyőződésem, hogy nem szabad túlfizetni Petersont…. Egy jól összerakott szerződés ami maximum két éves sok ösztönzővel kevés garantált tartalommal mindenképp a csapat hasznára válhat.(kb egy 2év/10 millió dolláros szerződés lehetne reális, 4-5 milliós garantált tartalommal) kérdés ez Petersonnak mennyire tetszene. Nem hangzik soknak, de nem szabad túlfizetnünk több okból is.:

1. 31 éves és sérülékeny. Az elmúlt 3 évben 2 évet majdnem teljesen kihagyott sérülés miatt.

2. Több alternatív lehetőség is van. Nagyon mély a futó class a drafton hátsó körben is vannak remek prospectek, nem beszélve Joe Mixonról aki lehet el se kell a drafton pályán kívüli ügyei miatt, pedig hatalmas tehetség. Valamint ott van akar Jamaal Charles aki szintén inkább sérült volt, mint nem az elmúlt években azonban feltehetően olcsóbb is lenne Petersonnál ugyanolyan kockázat mellett. A többi FA nem érdemel talán említést, nem jelentenének minőségi javulást Murrayhez vagy az imént említett két futóhoz képest.

3. A támadósor ligaelit így is, a védelemben vannak a nagyobb needek (DT,CB,LB).

4. Derek Carr és Khalil Mack ligaszinten is top szerződésre várhatnak a  posztjukon a közeljövőben, ezért nem szabad túl sok pénzt pocsékolnunk.

Összeségében Peterson még félelmetesebbé tehetné ezt a támadósort, egy okos szerződéssel túl nagy kockázatot nem vállalva abszolút nyerhet a csapat vele.

Ha minket választ és Reggie McKenzie egy jó konstrukciót hoz létre ami mindkét fél számára kedvező a csapat needjei tovább fogynának és még dominánsabb lehetne a támadójátékunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr3012323331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása