Véget ért a szezon!
2017. január 08. írta: Raider Nation

Véget ért a szezon!

2002 januárja után újra rájátszás mérkőzést játszott a Raiders de sajnos máris véget ért az "utazás". A csoport második helye miatt a rosszabb mérlegű Houston Texans otthonában kellett pályára lépni és 27-14-es vereséget szenvedtek a Fosztogatók.

Ez volt az a találkozó amikor minden elromlott és semmi sem működött igazán. A találkozóban sajnos egyáltalán nem volt benne, hogy a Raiders fogja megnyerni az összecsapást. Nem lehet kiemelni vagy inkább hibáztatni egyetlen egységet sem mert mindenki alulteljesített.

A szezon igazából már Szenteste véget ért de Derek Carr sérülése sajnos nem csak az offenset hanem a defenset is megfogta.

Connor Cook profi pályafutása során először kezdett és sajnos ez meg is látszott rajta. 45 passzkísérletből, 18 volt csak sikeres, 161 passzolt yardot, 1 touchdownt szerzett és 3 alkalommal eladta a labdát. A félidőben felmerült, hogy be kellene hozni Matt McGloin-t de Jack Del Rio állítása szerint az irányítócsere semmit sem oldott volna meg.

"A félidőben megkérdeztem az edzőket és a véleményük szerint rengeteg olyan tényező volt a mérkőzésen ami miatt nem hozott volna nagy változást az irányító lecserélése. Tehát nála maradtunk." - nyilatkozta Del Rio a sajtótájékoztatóján.

A passzjáték mellett a futójáték is csődöt mondott. 21 futásból 64 futott yardot szereztünk ami minimálisan több mint három yardos átlagot jelent. Carr hiányában a Texans láthatólag felkészült a futásokból. Összesen 69 offense snapünk volt és csak 203 yardot sikerült szerezni.

Az ezer sebből vérző offense mellett a védelem sem állt a helyzet magaslatán. Míg a Texans védői folyamatosan nyomás alatt tartották Cook-ot addig Brock Osweiler sokkal nyugodtabban játszhatott. Egyetlen sack, interception és fumble nélkül zártunk.

Mást nem lehet mondani ezek után csak, hogy ez van, majd jövőre. Jönnek majd a szabadügynökpiaci igazolások és a Draft ahol fel lehet tölteni a hiányposztokat illetve mélyíteni lehet a keretet. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a defensere kell koncentrálni mert a tavalyi igazolások finoman szólva sem hozták azt amiért leigazolták/kiválasztották Őket. Jövőre, remélhetőleg egy erősebb defense-el ismét célba vesszük majd a rájátszást. GO RAIDERS!!!

nfl.com, Fotó: 

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr9312110219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása