Vereség a hazai szezonnyitón
2016. szeptember 20. írta: Raider Nation

Vereség a hazai szezonnyitón

A Raiders lehet, hogy az utolsó szezonjának vágott neki Oakland-ben így a helyi szurkolók biztosan nem ilyen debütálásra számítottak. A New Orleans Saints elleni győztes szezonnyitót követően bizakodóan vágtunk neki a második mérkőzésünknek.

Minden pozitív előjel ellenére sajnos csalódni kellett, a Falcons 35-28-ra megnyerte a találkozót. A vereség okát a gyenge defenseben kell keresni. Az egység a Saints ellen sem remekelt de tegnap talán még az egy héttel korábbinál is gyengébben muzsikált.

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék. Szinte eseménytelen első negyed után 0-0-s állásal kezdődött el a második negyed. Három perc elteltével Matt Bryant 21 yardos mezőnygóljával vezetést szerzett a Falcons.

Amari Cooper tetszetős elkapása

A következő támadósorozat végén Latavius Murray futott TD-jének köszönhetően megfordítottuk a találkozót. Az öröm azonban nem tartott sokáig mert nem tudtuk megállítani a Falcons a következő támadósorozatát, Matt Ryan 21 yardos TD passzt adott Julio Jones-nak. Később egy újabb mezőnygólnak köszönhetően 13-7-es hátrányban ért véget az első félidő (Janikowski 2 másodperccel a vége előtt kihagyott egy 58 yardos mezőnygólkísérletet).

Mi vezettük a második félidő első támadósorozatát és meg sem álltunk az endzone-ig, Clive Walford 31 yardos elkapott TD-jének és a jó extra pontnak köszönhetően egy ponttal átvettük a vezetést. A Falcons kövekező sorozata David Amerson interceptionjének köszönhetően hamar véget ért.

Sajnos nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőséggel és később Jacob Tamme elkapásával újabb TD-t kaptunk. Ráadásul a sikeres 2 pontos miatt, Matt Ryan maga futotta meg, 7 pont volt a Falcons előnye.

A negyedik negyed elején Jack Del Rio magabiztossága egy cseppet sem kopott meg és a 2 yardos vonalon bevállalta a negyedik kísérletet. Ez jó döntésnek bizonyult mert Crabtree elkapásával TD-vel zártuk a sorozatot. Az extra ponttal döntetlenre állt a mérkőzés.

Crabtree TD-je

A következő percekben azonban elment a mérkőzés. A Falcons kevesebb mint két és fél perc alatt végigment a pályán, majd a következő támadásunknál ismét rámentünk a negyedikre. A fő különbség az volt, hogy ez most a saját 49 yardos vonalunkon volt és nem jött össze.

És ahogyan lenni szokott a Falcons büntetett, ismét 2 és fél perc kellett az újabb TD-hez. Ezzel már 35-21-re vezetett a Falcons. A két perces figyelmeztetés előtt 20 másodperccel Derek Carr megszerezte harmadik TD passzát. A Falcons ezután szerzett egy first downt és lepörgette az órát. Egyetlen játék maradt még, de nem jött össze a trükkös játék.

És még szerencsénk se volt

Az idegenbeli siker után így sajnos elmaradt a sikeres hazai bemutatkozás. Az offense hozta a kötelezőt, 454 összyarddal meccset kellene nyerni. Persze ez úgy nehéz, hogy ha 528 yardot engedünk az ellenfelünknek.

A problémák megismétlődtek és hatalmas javulásra van szükség a defensetől. 1 interception és 1 sack. Jóval nagyobb nyomás alá kell helyezni az ellenfél irányítóját. Matt Ryan nem elit de egyáltalán nem rossz irányító és ha egy ilyen kaliberű ember nyugodtan passzolhat akkor simán meg fogja találni az emberét.

Julio Jones tartása nem egyszerű feladat és nem is tudtuk megoldani. 5 elkapásból 106 yardot és 1 TD-t szerzett. De nem csak Őt hanem a két tight endet Austin Hooper-t és Jacob Tamme-t sem tudtuk megfogni. Előbbi 84 yardot, utóbbi 75 yardot és 1 TD-t szerzett.

Emellett a futójáték ellen sem ment a védelemnek, a Saints ellen legalább ez működött. Devonta Freeman 93 futott yardot termelt, míg a Falcons 4.8 yardos átlaggal zárt.

David Amerson interceptionje

A védelem feljavítása nélkül jelenleg csak a közepes vagy annál rosszabb támadóegységgel rendelkező csapatok ellen van esélyünk. Persze a támadóegység is feltehetne még több pontot a táblára, de az nehéz feladat ha az ellenfélnél van a labda.

Del Rio igen határozottan ment neki az idei szezonnak de ez most visszaütött. A tökös döntése a Saints ellen győzelmet eredményezett de az, hogy a félpályán rámenjünk a negyedik kísérletre az két TD-s hátrányt okozott. Vagy egyszerűen már a HC sem hitte el, hogy a defense meg fogja állítani a Falcons offenset.

Ja tényleg, a speciális egység is jó napot zárt

Egy szó mint száz, a védelem javulása nélkül idén sem jutunk messzire. A következő mérkőzésünket a Tennessee Titans vendégeként játszuk majd vasárnap este 19 órás kezdéssel. Reméljük meglesz a második W.

A szurkolók is "szórakoztak" a lelátón

nfl.com, Fotó: twitter.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr2311731341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása