Négyéves hosszabbítást írt alá Reggie McKenzie general manager
2016. július 30. írta: Raider Nation

Négyéves hosszabbítást írt alá Reggie McKenzie general manager

A csapat tulajdonosa Mark Davis tegnap este a csapat hivatalos weboldalán bejelentette, hogy a Raiders négyéves szerződéshosszabbítást kötött a csapat general managerével Reggie McKenzie-vel. A GM-et így a 2021-es Draft-ig érvényes szerződés köti a csapathoz.

A GM szerződésének meghosszabbításáról elsőként 100 korábbi Fosztogató és a legnevesebb szponzorok képviselői értesültek mert Davis tegnap az úgynevezett “Alumni Weekend”-en, a hír weboldalra felkerülése előtt már beszámolt.

"Reggie szerződése az év végén lejárt volna és úgy éreztük, hogy kiérdemelte azt, hogy biztonságban érezhesse az állását." - nyilatkozta Davis.

McKenzie 2012 januárja óta tölti be a Raiders general manageri posztját és kinevezésekor nem kisebb feladatot vállalt mint, hogy újjáépíti az egész csapatot. A kezdet nem is volt egyszerű katasztrófális fizetési sapka állt a rendelkezésére és az első Draftján először a harmadik kör végén, az első Supplemental pick helyén választhatott.

A korábbi években igen sok és jól fizető szerződés becsődölt így McKenzie-nek úgy kellett összeállítania egy csapatot, hogy a fizetési sapkából több 50 millió dollár halott összegnek minősült. Ezek kifutottak és az egyre több helyen elkezdhetett gazdálkodni.

McKenzie a mostani hosszabbítást főként az utolsó két Drafton nyújtott remek teljesítményének köszönheti. Khalil Mack, Derek Carr, Gabe Jackson, Amari Cooper és Mario Edwards hosszútávon is a csapat meghatározó játékosai lehetnek és az idei piacon is kitűnő "veteránokat" szerződtetett. Remélhetőleg a jövőben is hasonlóan jó döntéseket fog hoz mint ahogyan tette ezt a közelmúltban.

(nfl.com, Fotó: newsbuss.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr38924648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása