Defensive end és tight end érkezett a Draft második napján
2015. május 02. írta: Raider Nation

Defensive end és tight end érkezett a Draft második napján

Az idei Draft második napján egy defenisve end és egy tight end érkezett a Raidershez. A második kör 3. helyén a Florida St. defensive endjét Mario Edwards, Jr.-t, a harmadik kör negyedik helyén pedig a Miami tight endjét Clive Walford-ot választotta ki a csapat.

Mindkét poszt hiányposztnak minősül és az előzetes várakozások szerint a második és a harmadik napon vártak ide érkezőket. A sorrend azonban számomra meglepő mert a második kör elején még ki lehetett volna húzni az idei legjobb tight end prospect Maxx Williams-t és Mario Edwards valószínűleg még elérhető lett volna a harmadik kör elején is. Majd kiderül hogyan is alakul a játékosok pályafutása, remélhetőleg Walford lesz a sikeresebb!

Mario Edwards jr; FSU; 6-3, 294

133 kg-os testtömege miatt bevethető 4-3 defensive tackle pozícióban is. Ugyanakkor hosszú kar, erős kéz, ruganyos mozgás jellemzi, melyet laza csípőjének köszönhet. Irányváltási és egyensúly készsége jó. Ugyanakkor limitált az üldözési sebessége, valamint hibájának róják fel, hogy a váratlan szituációknál nem reagál kellően. Egy rendkívül nyers játékosról beszélünk, akinek szüksége van a megfelelő instrukciókra, hogy NFL kész legyen. Jó kezekben azonban megbízható játékossá nevelhető.

Clive Walford; Miami (Florida); 6-4, 251

Walford nem csak az elkapásokkal tudja segíteni a csapatát, hanem kitűnően támogatja a futójátékot is. Atletikusságának hála "game-changer"-nek tartják a posztján de a blokkolás tekintetében is a legjobbak közé tartozik. Sokoldalúsága miatt nagy segítséget jelenhet az offense számára. Karrierje során 121 elkapást, 1753 yardot és 14 touchdownt ért el - hetet 2014-ben. 

A játékosokról bővebb bemutató a jövő héten.

Kicsit több mint egy óra múlva kezdődik az utolsó nap és hamarosan megismerünk még négy játékost akik Fosztogatóként kezdik meg a profi pályafutásukat!

Fotó: bleacherreport.com, raiders.com, raiders.com

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr357423868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása