Mark Davis hosszútávon is Oaklandben gondolkodik
2015. március 25. írta: Raider Nation

Mark Davis hosszútávon is Oaklandben gondolkodik

A Raiders a San Diego Chargers-el és a St. Louis Rams-el együtt a fő esélyes, hogy valamikor a közeljövőben Los Angeles tegye át a székhelyét. A csapat tulajdonosa Mark Davis a hírek szerint azonban nem nagyon akarna költözni.

Az Around The NFL által feltett kérdésre, hogy látja-e csapatot még hosszú éveken keresztül Oaklandben játszani, csak mosolygott és annyit mondott, hogy "Abszolút, Abszolút. Igen".

Őszintén megvallva a tulajdonos válasza igazából semmit sem jelent hiszen mi mást is mondhatott volna a jelen helyzetben.

Februárban előálltak egy monumentális tervel miszerint közös stadiont építenének a Chargers-el Carson-ban, Kaliforniában és a hírek szerint már meg is vásároltak az építési területet amelyre felhúznák a közös stadiont. A harmadik versenyző, a Rams vezetősége is előállt már különböző tervekkel a váltást illetően és egyre valószínűbbnek látszik, hogy 2016-ban újra NFL csapat működik majd az Angyalok városában.

A hírek szerint a liga illetékei áprilisban felkeresik majd mindhárom érintett csapatot és kiértékelik a városok adta piaci lehetőségeket mert nem fognak három csapatot egyszerre (vagy rövid időn belül) elköltöztetni. A környezet adta anyagi lehetőségekről értelemszerűen nincs adat de annyi biztos, hogy a Forbes magazin tavalyi felmérése szerint a Chargers 995 millió dollárt, a Rams 930 millió dollárt a Raiders pedig 970 millió dollárt ér.

Ha csak ebből indulnak ki akkor a Rams költözik. Aki elsőként beköltözik Los Angelesbe az papíron előnyre tesz majd szert ugyanis egy hatalmas piacot fog megkapni. A felröppenő hírekből valamiért az jön le nekem, hogy a Rams fog költözni és akkor hihetünk Davis-nek, hogy tényleg hosszú éveken keresztül Oaklandben marad a Raiders.

(nfl.com, Fotó: cbssports.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr517304564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hugo Cseh 2015.03.25. 19:46:58

Egy Los Angeles-i ismérő szerint egyértelműen a Raiders közösen a Chargersel költözik majd közös arénába!
süti beállítások módosítása