A Raiders elküldte Tyvon Branch-et
2015. február 27. írta: Raider Nation

A Raiders elküldte Tyvon Branch-et

Tegnap bejelentették, hogy véget ért Tyvon Branch Oakland-i pályafutása mert a csapat megvált a safetyjétől. Branch összességében jó játékos volt de az utóbbi évek sérülései és a magas fizetési sapkában elfoglalt helye miatt számítani lehetett erre a lépésre.

Az utolsó két szezonokat sérülések miatt idejekorán be kellett fejeznie és csak 5 mérkőzésen tudott pályára lépni a 2013-as és a 2014-alapszakaszban. 

Branch még hároméves szerződéssel rendelkezett és az idei szezonban Ő foglalta el a legtöbbet a fizetési sapkából. Az idei szezonban 9.6 millió dollárt, az utolsó két szezonban pedig 8.25 milliót foglalt el.

Csak a számokat figyelembe véve meglepő a cut hiszen csak 3 millió dollár szabadult fel és 6.6 millió dollár halott összeg keletkezett Branch elküldését követően. Az utolsó két évét nézve már más a helyzet, 5.2 halott és 11.2 szabad összeg az arány.

A jelenleg 28 éves safetyt a 2008-as Draft negyedik körében választotta ki a Raiders és a második szezonjában a kezdőcsapat stabil tagjává vált. A problémás 2013-as szezont megelőzően 100 tackle környékén (második szezonban 124) zárta a szezonokat így ha egészséges tudott volna maradni akkor az egész pályafutása során a Raiders játékosa lehetett volna.

(nfl.com, Fotó: sportsworldreport.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr437225797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása