Rögtön a hét elején elkezdik keresni az új vezetőedzőt
2014. december 27. írta: Raider Nation

Rögtön a hét elején elkezdik keresni az új vezetőedzőt

A Raiders tulajdonosa Mark Davis egy Tim Kawakami-nak a San Jose Mercury News riporterének adott interjújában elárulta, hogy nem fognak várni és rögtön a jövő hét elejétől fogva elkezdik keresni a csapat új vezetőedzőjét. Davis hétfőre és keddre több interjút is tervez mert ekkor meghallgathatóak a playoff csapatok koordinátorai is.

Davis az interjúban nyomatékosította, hogy szerepet fog vállalni az új vezetőedző kiválasztásában. A general manager Reggie McKenzie vette fel Dennis Allen-t és Davis a vezetőedző szeptemberi kirúgása során több interjúban is úgy fogalmazott, hogy az "Ő embere volt".

Az elárulta, hogy Ő maga részt fog venni a keresésben de arra a kérdésre nem válaszolt, hogy McKenzie is részt vesz-e majd a keresésben. Általánosságban a tulajdonos kinevezi a GM-et aki felveszi a vezetőedzőt így ez nem jelent sok jót McKenzie számára.

McKenzie-t 2012 január 5.-én nevezték ki és irányítása alatt zsinórban három olyan szezont zártunk amin legalább 12 vereséget elszenvedett a csapat. Javulás nem volt az évek alatt, utólag könnyű okoskodni de a legtöbb változtatása befuccsolt, több kulcsjátékost elvesztett a csapat és sok igazolása nem jött be. Senki sem fog meglepődni, hogy ha vasárnap vagy hétfőn bejelentik a menesztését.

Az interjú tanulsága szerint McKenzie GM ténykedésének vége lesz és valószínűleg egy jelenlegi koordinátor lesz a Raiders következő vezetőedzője.

A szakértők szerint Todd Bowles (Cardinals defensive koordinátor), Dan Quinn (Seahawks defensive koordinátor), Teryl Austin (Lions defensive koordinátor), Adam Gase (Broncos offensive koordinátor), Hue Jackson (Bengals offensive koordinátor), Darrell Bevell (Seahawks offensive koordinátor) és Josh McDaniels (Patriots offensive koordinátor) pályázik legnagyobb eséllyel, hogy vezetőedzők legyenek a következő szezonban.

Rajtuk kívül természetesen nagy eséllyel pályázik meg Jim Harbaugh is de a liga szabályai miatt rá nem térhetett ki az interjú során.

(nfl.com, Fotó: theruination.net, zimbio.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr777014145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása