Vége Rod Streater szezonjának
2014. december 14. írta: Raider Nation

Vége Rod Streater szezonjának

Tegnap bejelentették, hogy hivatalosan is véget ért Rod Streater idei szezonja. A Raiders az elkapót lábsérülése miatt még októberben visszatérő sérültlistára tette és az eredeti tervek szerint csak négy-öt hetet kellett volna kihagynia a műtéti beavatkozás miatt.

Két hete aktiválták a sérültlistáról így újra edzésbe állhatott de igazából kevés esély mutatkozott rá, hogy még pályára fog lépni az idei szezonban. Hétfőig kellett volna dönteni a sorsáról de már tegnap bejelentették, hogy Streater ki fogja hagyni a hátralevő három mérkőzést.

Streater az idei edzőtábornak a csapat elsőszámú elkapójaként vágott neki. A tavalyi szezonban a Raiders legeredményesebb elkapója volt a 60 elkapásával és a 888 elkapott yardjával. Az idei szezonban azonban csak három mérkőzésen léphetett pályára, 9 elkapással és 84 elkapott yarddal fejezte be a szezont.

(nfl.com, Fotó: hubsm.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr536981461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása