A Raiders hetedik körös választottjai
2014. május 13. írta: Raider Nation

A Raiders hetedik körös választottjai

A negyedik kört követően kisebb pihenő várt a vezetőkre ugyanis a korábbi tradeek miatt nem volt egyetlen ötödik és hatodik körös választásunk sem. Legközelebb a hetedik körben választhattunk és három picket birtokoltunk a zárókörben. A 4. helyen az Ohio cornerbackjét Travis Carrie-t, a 20. helyen Illinois State defensive endjét Shelby Harris-t és a 32. helyen a Western Kentucky strong safetyjét Jonathan Dowling-ot választotta a csapat.

A cornerback Travis Carrie hat évig volt tagja az Ohio csapatának de csak négy szezonban lépett pályára. A 2009-es és a 2012-es szezont kellett kihagynia. Iskolai pályafutása alatt 165 tacklet és 9 interceptiont szerzett de emellett a visszahordásoknál is kitűnően teljesített. 2011-ben beválasztották az All-Mac második csapatába, a 2012-es és 2013-as szezonban csapatkapitány volt és 2013-ban punt returnerként bekerült az All-MAC első, cornerbackként pedig a harmadik csapatába.

A Draft 235. választottjaként ismét egy pass rushert választott a Raiders a defensive end Shelby Harris személyében. Sokoldalú játékosról beszélünk ugyanis defensive end és defensive tackle poszton is bevethető. Sajnos eltiltás miatt nem léphetett pályára a tavalyi szezonban de 2012-ben igen jó szezont futott. 85 tacklet, 7.0 sacket szerzett és 16 negatív yardos tackleje volt. Teljesítményének köszönhetően beválasztották az All-Missouri Valley Football Konferencia első csapatába.

Az utolsó idei pickünk a Western Kentucky strong safetyje Jonathan Dowling volt. A Rivals.com 5 csillagos prospectnek értékelte a középiskola után így a Florida Gators-nél kezdte meg a pályafutását de csak két mérkőzésen lépett pályára és az edzője kitette a csapatból. A szabályok értelmében nem játszhatott a 2011-es szezonban. Az utolsó két évben viszont kezdő volt, 95 tacklelel, 9 interceptionnel és 8 kierőszakolt fumblelel zárta a Western Kentucky-s időszakát.

(nfl.com, Fotó: bayareasportsguy.com, raiders.com, isosportsweb.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://raiders.blog.hu/api/trackback/id/tr586160452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása